Publicus Intézet: A magyarok fele a kötelező oltás mellett van, a másik fele viszont ellenzi azt

2021. december 24. – 20:21

Másolás

Vágólapra másolva

Az emberek fele támogatja, a másik fele tagadja a kötelező oltást, emellett pedig minden tizedik oltatlan felvenné a vakcinát, ha választhatna a típusok közül, derül ki a Népszava rendelésére készült Publicus Intézet-kutatásból.

Mint a kutatásból kiderül, az oltatlanok 72%-a akkor sem kérné az oltást, ha válogathatna. Az oltástagadók fele általában bízik a vakcinákban, de a koronavírus elleniben nem, 8-8%-uk pedig vagy teljesen oltásellenes, vagy magával a járvánnyal szemben szkeptikus.

A felmérés alapján a legnagyobb arányban (77%) a fővárosiak vették fel a harmadik oltást is, a legalacsonyabb arány pedig a megyeszékhelyekről került ki. Az oltás kötelezővé tételének kérdésében nagy volt a megkérdezettek megosztottsága, az igenre és a nemre is 45-45% bólintott. Pártpreferenciát tekintve a kötelezővé tétel mellett a kormánypártiak 54%-a állt ki, az ellenzék oldalán a DK-sok és a momentumosok bizonyultak kötelező oltáspártiaknak, a jobbikosok voltak a legkevésbé mellette. Mindemellett kiderült az is, hogy a nyugdíjasok több, mint fele, illetve a társasházakban élők támogatnák, hogy mindenki be legyen oltva – a panellakók 54%-a utasítja el a kötelező oltást.

A megkérdezettek 54%-a, a budapestiek háromnegyede, a városiak fele szerint csak oltottakat és védetteket lenne szabad például szállodákba vagy éttermekbe beengedni. A válaszadók kétharmada szerint a kötelezővé tett oltás ellen szól, hogy ennek „egy demokráciában egyéni döntésnek kell lennie”, 21%-uk tart attól, hogy nagy feszültséget okozna a vakcinával szembeni bizalmatlanság miatt a kötelezés.

Szintén pártpreferencia alapján a kormánypártiak csak egyharmada hallott olyan esetről, hogy a vírusra hivatkozva elmaradtnak nem életmentő műtétek: az ellenzékiek közül az emberek kétharmada hallott már ilyet. A megkérdezettek 78%-a szerint a magas halálozási arányért az egészségügyi szakállomány túlzott leterhelése a felelős, bár kétharmaduk szerint a magyar egészségügyi helyzet akkor is rossz helyzetben van, amikor nincs járvány. Az ellenzékiek 85%-a tartotta úgy, hogy a kormány rosszul kezelte a járványt – ezzel a kormánypártiak 13%-a ért egyet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!