Saját fejlesztésű vakcinát engedélyeztek Törökországban

2021. december 22. – 16:54

Másolás

Vágólapra másolva

A török gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyezte a koronavírus elleni, török fejlesztésű Turkovac vakcina vészhelyzeti alkalmazását – közölte az MTI Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter bejelentése nyomán.

A Turkovacból megkezdődött a sorozatgyártás is, és ezzel Törökország a kilencedik ország a világon, amely vakcinát állít elő a SARS-CoV-2 koronavírus ellen. A készítményt a következő hét végétől kezdik el alkalmazni a lakosság tömeges oltására. Ates Kara, a török egészségügyi minisztérium által létrehozott tudományos tanács tagja vasárnap az Anadolu török állami hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a rendelkezésre álló adatok értelmében a Turkovac emlékeztető oltásként lesz használható. A hatásossággal kapcsolatban azt mondta, a klinikai vizsgálatok során egyetlen fertőzött sem szorult kórházi ellátásra. Az oltóanyaggal kapcsolatos hatásossági adatok nem ismertek.

Recep Tayyip Erdogan török elnök videóhíváson keresztül kapcsolódott a sanliurfai eseményhez, és arról beszélt, hogy világszerte elérhetővé kívánják tenni az oltóanyagot.

Az elölt koronavírust tartalmazó Turkovacot az Erciyes Egyetem és a Törökországi Egészségügyi Intézetek Elnöksége (TÜSEB) fejlesztette ki. A 83,6 milliós Törökországban jelenleg a Sinovac, valamint a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával végzik a lakosság oltását. A kétdózisú oltóanyagok első adagját eddig 56,7 millió, míg a másodikat 51,2 millió embernek adták be, ami 82,56 százalékos átoltottságot jelent a 18 évnél idősebb lakosság körében. A kis-ázsiai országban a harmadik oltás is elérhető, amelyet 15,3 millióan kaptak meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!