Milyen előnyökkel jár a Covid–19 elleni védőoltás beadása gyermekeknél?

2021. december 8. – 09:31

Milyen előnyökkel jár a Covid–19 elleni védőoltás beadása gyermekeknél?
Egy gyerek megkapja a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni vakcináját az 5–11 éves korosztály oltásának megkezdése után, az amerikai Virginia államban, 2021. november 4-én – Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images / AFP
Dr. Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke

Másolás

Vágólapra másolva

2021 tavaszán engedélyezték a 12–18 éves, majd november végén az 5–11 éves gyermekek Covid–19 elleni védőoltását. Így lehetővé vált annak a korosztálynak a beoltása, akik naponta akár 8-10 órát töltenek közösségben, így könnyen továbbadhatnak társaiknak bármilyen fertőzést, akár a Covidot. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) szerint ahhoz, hogy a koronavírus-fertőzést lassítani lehessen, vagy esetleg megállítani, szükség van a szülők oltakozására, valamint együttműködésére, megértésére, hogy miért fontos a gyermekek oltása.

A HGYE minden fórumot megragadva elmondja azokat az előnyöket, szakmai érveket, amelyek megnyerhetik a szülőket arra, hogy gyermekeiket elvigyék oltásra. Szülőként, házi gyermekorvosként felelősséggel tartozunk gyermekeink egészségéért, jövőjéért.

A gyerekekről az terjedt el, hogy általában enyhe lefolyással vészelik át a koronavírus-fertőzést, csak nagyon ritkán kerülnek kórházba, és még ritkábban intenzív osztályra. Ez igaz is, azonban a Covidnak lehetnek utóbetegségei és hosszú távú hatásai is. A HGYE hangsúlyozza, hogy a védőoltás beadása az ötévesnél idősebb kiskorúak számára számos előnnyel jár:

  • csökkenti a koronavírus-megbetegedés halálos kimenetelének az esélyét;
  • csökkenti a súlyos lefolyás, kórházba kerülés, intenzív kezelés, oxigénterápiára szorulás esélyét;
  • segít a sokszervi gyulladásos megbetegedés megelőzésében;
  • segít a hosszú távú tünetek megelőzésében;
  • csökkenti a fertőzés átadásának kockázatát;
  • csökkenti a karantén okozta egészségi, szociális és pszichés hatásokat.

Egyáltalán nem mindegy, hogy a fertőzés lezajlása után 6-8 hétig vagy akár hónapokig is állandó fáradtság, figyelem-, memória-, számolási, nyelvhasználati, gondolkodási, tanulási nehézség, krónikus tüdőproblémák, elhúzódó ízérzés- és szaglásvesztés áll-e fenn a gyermekeknél. Ez egészséges fiataloknál is előfordulhat, akik tünetmentesen vagy egészen enyhe tünetekkel estek át a fertőzésen. Ennek következtében a szülők hosszú hetekre, akár hónapokra is kieshetnek a munkából, hiszen folyamatos orvosi kezelésre, kontrollra szorulnak ezek a gyermekek. Az sem elhanyagolható tény, hogy az oltott gyermekek kevésbé adják át a vírust társaiknak, szeretteiknek, szüleiknek, nagyszüleiknek, tanáraiknak. Ezzel őket is védik! Különösen fontos ez a fiataloknál, akik iskolába járnak, sportolnak, aktív közösségi életet élnek.

A koronavírus elleni oltás mellékhatása gyermekeknél nagyon hasonló a felnőttekéhez, elsősorban karfájdalom, gyengeség, rossz közérzet jelentkezhet, de egyáltalán nem kell megijedni, ezek 2-3 napon belül elmúlnak. A házi gyermekorvosok biztatják a szülőket, egyben kérik is őket, hogy december közepétől minél több gyermekkel jelenjenek meg a házi gyermekorvosuknál vagy oltóponton, és oltassák be gyermekeiket, hogy biztonságban legyen mindenki.

A egyesület honlapján számos szakmai anyag hozzáférhető a szülők számára is, amelyek további kérdésekre is választ adnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!