Hétszázezer halottra számít tavaszig Európában a WHO

2021. november 23. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

A WHO európai szervezete szerint márciusig újabb 700 ezer ember fog meghalni Európában a koronavírus-járvány következtében – idáig másfél millió volt az európai áldozat.

Az egészségügyi világszervezet koppenhágai székhelyű központja szerint nagy kihívásokat hoz majd a tél, de nem szabad feladni a reményt, mert, mint írják, mindannyian, kormányok, egészségügyi hatóságok, de egyéni szinten is fontos lépéseket tehetünk a járványhelyzet enyhítéséért.

A WHO az AP összegzése szerint három fő okot tart felelősnek a járvány újabb hullámának súlyos lefolyásáért:

  • a rendkívül fertőző vírusvariáns elterjedését;
  • a korlátozó intézkedések, mint a maszkviselés és a távolságtartását lazítását a legtöbb országban;
  • és hogy az európai népességnek jelentős része továbbra sincs beoltva.

A WHO állásfoglalásaiban egyelőre ellenzi a harmadik oltásokat, mert szerintük globálisan inkább a kevéssé átoltott fejlődő országoknak kellene biztosítani előbb a vakcinákat. Ezen hivatalosan a mostani közlemény sem változtat, de a WHO azt kiadó európai szervezete szót emelt a booster oltások mellett, amit szerintük mindenekelőtt a hatvan év felettieknek, a krónikus betegeknek és az egészségügyi dolgozóknak kell minél hamarabb megkapniuk.

A szervezet modellszámításai szerint jövő márciusig az európai országok közel felében, 25 országban rendkívül le lesznek terhelve a kórházi kapacitások, az intenzív osztályokkal pedig majdnem mindenhol ez lesz a helyzet. Úgy számolnak, hogy március 1-ig összességében már több mint kétmillió halottja lesz a Covidnak a kontinensen.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!