Ukrajnában 800 ezer hamis Covid-igazolvány is lehet

2021. november 14. – 14:38

Másolás

Vágólapra másolva

Egy felmérés szerint Ukrajnában akár 800 ezer hamis Covid-igazolvány is lehet, és a számuk néhány hónap alatt meghaladhatja az egymilliót is, írta meg az MTI.

Október 23. és november 2. között végzett felmérést az Ukrán Jövő Intézet (UIF), amiből az derült ki, hogy az állítólagosan beoltottak 10 százaléka csak megvásárolta az ezt bizonyító igazolást. A megvásárlók 46 százaléka azért döntött így, mert nem bíznak a koronavírus elleni oltóanyagokban.

Az intézet szakértője azt mondta, az elmúlt másfél hónapban 10 százalékkal 60 százalékra nőtt azok aránya az ukrán lakosság körében, akik készek beoltatni magukat, és már csak 40 százalékuk utasítja el az oltást. Az oltakozási hajlandóság növekedéséhez szerinte főleg az járult hozzá, hogy a közösségi közlekedési eszközöket a régiók között, Kijevben és környékén csak az oltottak vehetik igénybe.

Ukrajnában az egészségügyi tárca legfrissebb, hivatalos közlése szerint jelenleg a 24-ből 17 megye és a főváros, Kijev van a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásban és csupán három régió, köztük Kárpátalja, a jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriában.

A vörös besorolásban lévő régiókban a legszigorúbb korlátozások vannak érvényben, például a bevásárlóközpontokat, vendéglátóhelyeket, sportlétesítményeket, kulturális és egyéb rendezvényeket csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők látogathatják. Ezen felül az ukrán fővárosban és Kijev megyében ugyanez vonatkozik a közösségi közlekedési eszközök használatára is.

Rendőrök egy hmelnickiji háziorvosnál, miközben oltási igazolások hamisításának ügyében nyomoznak 2021. október 26-án – Fotó: Ukrán rendőrség / Reuters

Ukrajnában vasárnapra 14 490-nel az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 403-mal , az aktív betegeké pedig csaknem háromezerrel. Az elmúlt napon 4881 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamelyik oltás mindkét dózisát eddig 8 665 945-en adatták be maguknak a kb. 42 millió lakosú Ukrajnában, további 3 521 616-an pedig még csak az első adagot kapták meg. Szombaton 145 241 embert oltottak be az országban.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!