Ausztriában hétfőtől kijárási korlátozást vezetnek be az oltatlanoknak

2021. november 14. – 14:54

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn vezeti be Ausztria a szigorításokat a nem teljesen beoltott embereknek, hogy megakadályozza a fertőzések rekordszintre növekedését, tájékoztatott Alexander Schallenberg kancellár vasárnap.

Ausztria lakosságának körülbelül 65%-a van teljesen beoltva koronavírus ellen, ez viszont Nyugat-Európában az egyik legalacsonyabb arány. Sok osztrák szkeptikus az oltásokkal kapcsolatban, és ezt a nézetet a szélsőjobboldali Szabadságpárt, a parlament harmadik legnagyobb pártja is támogatja.

Míg Hollandia a megugró fertőzéseket a mindenkire vonatkozó részleges zárlat bevezetésével kezeli, addig Ausztria konzervatív vezetésű kormánya azt mondja, a teljeskörűen beoltottakra nem akar ismét korlátozásokat bevezetni.

„Emelnünk kell az oltási arányt. Szégyenletesen alacsony”

- mondta Schallenberg az új intézkedést bejelentő sajtótájékoztatón, miután videohívást folytatott Ausztria kilenc tartományának kormányzóival.

A 12 éves és annál fiatalabb korosztály mentesül a korlátozás alól, amiben a be nem oltottak csak nyomós indokkal hagyhatják el otthonukat, például munkába járás vagy alapvető élelmiszerek beszerzése céljából, mondta Wolfgang Mueckstein egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón, és hozzátette, a zárlat kezdetben 10 napig tart majd.

Számos tisztviselő, köztük Schallenberg konzervatív pártján belül és a rendőrségen belül is, kétségeit fejezte ki, hogy egy ilyen korlátozást megfelelően be lehet-e tartani, mivel az csak a lakosság egy részére vonatkozik. Schallenberg és Karl Nehammer belügyminiszter azt mondta, a rendőrség alapos ellenőrzéseket fog végezni.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!