A börtönben halhat bele az éhségsztrájkba a kínai járványkezelésről tudósító újságíró

2021. november 5. – 16:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Haldoklik az a kínai újságírónő, aki az elsők között tett fel kellemetlen kérdéseket a Covid kínai járványkezelésével kapcsolatban. Csang Csant decemberben négy évre ítélték rémhírterjesztés és zavarkeltés miatt, ő pedig éhségsztrájkba kezdett. Családja szerint mostanra végzetes állapotba került.

A korábban ügyvédként dolgozó Csang Csan 2020 februárjában utazott Vuhanba, ahol a kínai hatóságok és egészségügyi rendszer járványkezeléséről tudósított, és arról is írt, hogy hogyan próbálták eleinte eltitkolni a járvány terjedését. Csant májusban letartóztatták, majd az ellenzékiek ellen gyakran alkalmazott jogcímmel ítélték el, másik három újságíróhoz hasonlóan.

Éhségsztrájkja miatt az orrán át táplálják, de bátyja néhány napja arról twittelt, hogy a 177 cm magas nő már csak negyven kiló, és ha nem engedik ki, csak napjai lehetnek hátra. Az Amnesty International azt követeli, hogy az újságírót azonnal engedjék szabadon és biztosítsák számára a szükséges kezelést.

Ha Csang Csan meghal a börtönben, vére a kínai hatóságok kezéhez tapad

– kommunikálta a jogvédő szervezet. Mint a Guardian írja, a kínai kommunista párt erősen épít a politikai propagandájában a hatékony járványkezelésre, az ennek ellentmondó hangokat pedig minden eszközzel kész elfojtani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!