November nyolcadikától lehet utazni az USA-ba

2021. október 15. – 23:16

Másolás

Vágólapra másolva

A korábbi bejelentésnek megfelelően az Egyesült Államok közel két év után megnyitja határait a beoltott utazók előtt. A nyitásról szól hírt még szeptember végén közölték, de csak most született meg a pontosítás, hogy november 8-tól próbálkozhatnak azok, akik megfelelő koronavírus elleni védettséggel rendelkeznek, hogy bejussanak az országba – írja a Reuters.

Magyar szempontból viszonylag kevéssé jelentős új körülmény, viszont részben e miatt a döntés miatt kellett várni a pontos dátumra, hogy nemcsak a nemzetközi légi forgalom előtt nyílnak meg a határok, hanem november 8-ától Kanadából és Mexikóból már közúton és komppal is be lehet utazni az USA-ba.

A koronavírus-járvány miatti beutazási korlátozásokat még Donald Trump elnöksége idején, 2020 márciusában rendelték el, és ugyan Trump az elnöksége végén szerette volna, ha feloldják a korlátozásokat, de végül a helyére lépő Joe Biden inkább életben hagyta a szigort.

A bejelentések hatására az amerikai légitársaságok és szállodaláncok részvényei hirtelen feléledtek a tőzsdéken. A légiutas-forgalom a lezárások alatt 43 százalékkal esett vissza augusztusban. Összességében pedig 21 százalékos forgalomcsökkenést könyveltek el a légitársaságok.

Az elmúlt hetekben pedig megindult a kereslet az amerikai repülőjegyek iránt, annak ellenére, hogy a pontos dátumok még nem voltak ismertek.

Az USA-ba beutazás feltétele, hogy az utazó olyan oltással legyen oltva, amit az Egyesült Államok vagy a WHO elfogad.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!