A fertőzésre adott immunválasz mellékhatása lehet a Covid-lábujj

2021. október 6. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

Vöröses, gyulladt, duzzadt ujjak a lábakon vagy a kézen – többen is tapasztaltak ilyet egy-négy héttel azután, hogy megfertőződtek koronavírussal, írja a Sky News azzal, hogy a kutatók mostanra rájöhettek, mi okozza a duzzanatot. A brit bőrgyógyász szaklapban, a British Journal of Dermatology-ban megjelent tanulmányban épp ezt a tünetet vizsgálták a kutatók, és arra jutottak, hogy a szervezet koronavírusra adott immunválaszának egyfajta mellékhatásaként alakulhat ki a Covid-lábujj, ami egyeseknél néhány napon belül elmúlik, másoknál pedig akár hónapokig is fennmarad.

A tünetet először 2020 decemberében kötötték össze a Coviddal. A kutatók ezután 50 olyan koronavírus-fertőzött vizsgálati eredményeit nézték át, akiknél kialakult a Covid-lábujj, és 13 olyan emberét is megvizsgálták, akiknek hasonló tünetei voltak már a járvány előtt.

Ekkor jöttek rá arra, hogy az immunreakció mellékhatásaként alakulhat ki: ezért részben az I-es típusú interferon lehet felelős, részben pedig egy olyan antitest, ami tévesen az egészséges szöveteket is megtámadja, nemcsak magát a vírust, ez az úgynevezett autoimmun betegség lényege.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!