Az Európai Gyógyszerügynökség is ajánlja a harmadik oltást a Pfizer-vakcinából

Legfontosabb

2021. október 4. – 17:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár már Európa több országában, így Magyarországon is régebb óta adnak be megerősítő oltást a Pfizer vakcinából, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) most hivatalosan is kimondta: ajánlja a harmadik oltást a Pfizer/Biontech készítményéből.

A gyógyszerügynökség szerint az erősen legyengült immunrendszerű, például szervátültetett embereknél legkorábban 28 nappal a második oltás után egy harmadik dózis Pfizer/Biontech vagy Moderna oltás is beadható – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Ugyan nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy a harmadik oltás képes-e antitesteket termelni, az EMA szerint a többletadag várhatóan legalább néhány esetben növeli a fertőzés elleni védelmet.

Az EMA a normál immunrendszerű, 18 évnél idősebb embereknél hat hónappal a második oltás után ajánlja az újabb dózist (Magyarországon négy hónappal a második oltás után kérhető a megerősítő oltás). A gyógyszerügynökség a 18-55 éves korosztályban értékelte ki az adatokat, amelyek azt mutatták, hogy fél évvel a második oltás után beadott harmadik dózis hatására emelkedett az antitestszint az alanyok szervezetében. A Modernához ezeknek a vizsgálatoknak az eredményeit még nem értékelte ki az EMA.

Az Európai Gyógyszerügynökség közlése szerint az új adatok fényében az egyes tagállamok egészségügyi hatóságai új ajánlásokat adhatnak ki a harmadik oltásokra. Az EMA arra figyelmeztet, hogy a megerősítő oltások biztonságosságára vonatkozó adatok egyelőre meglehetősen korlátozottak, gyulladásos szívbetegségek vagy más ritka mellékhatások kockázata egyelőre nem ismert. Ezeket az ügynökség szerint nagyon gondosan meg kell figyelni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!