Az amerikai elnök kamerák előtt kapta meg a harmadik oltását is

2021. szeptember 28. – 06:54

Az amerikai elnök kamerák előtt kapta meg a harmadik oltását is
Fotó: Anna Moneymaker/Getty Images/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn a Fehér Házban kamerák előtt kapta meg a harmadik, megerősítő oltást a koronavírus ellen Joe Biden amerikai elnök. Bident harmadik alkalommal is Pfizer-vakcinával oltották be, írja a Guardian.


A 78 éves amerikai elnök azt mondta: fontos a harmadik oltás is, de a legfontosabb, hogy minél több ember kapjon védettséget. Biden ezért arra kért minden oltatlan amerikait, hogy kérjék a vakcinát, amivel megvédhetik magukat és a körülöttük élőket.

Az amerikai egészségügyi hatóságok szerint a harmadik oltások már nem változtatják meg jelentősen a járvány ütemét, ez csak akkor lenne lehetséges, ha az oltatlanokat is immunizálni lehetne. Csak ettől várható, hogy csökken a kórházi ápolások és a halálozások aránya. Az USA-ban eddig az emberek 63 százaléka kapott legalább egy oltást.

Biden egy augusztusi nyilatkozatában azt mondta, minden amerikai megkaphatja a harmadik oltást, ezt azonban az amerikai szakhatóságok nem így látják. A Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint hat hónappal a második oltás után a 65 évnél idősebbeknek, az 50–64 éves, alapbetegségben szenvedőknek, illetve a tartós ápolásra szoruló 18–65 év közöttieknek ajánlott a harmadik oltás. Az Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) a megerősítő oltást szintén a 65 feletti, magasabb kockázatú betegeknek, illetve azoknak a 18–65 év közöttieknek ajánlja, akik fertőzésveszélyes munkahelyen dolgoznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!