Októberben indul a Zöld Otthon program az energiatakarékos új otthont építő családoknak

2021. szeptember 21. – 12:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jövő hónapban elindul a Magyar Nemzeti Bank Zöld Otthon programja, amelyben legfeljebb 70 millió forint, 2,5 százalékos kamatozású hitel igényelhető energiatakarékos otthon építése esetén. Az ehhez kapcsolódó zöld csok-kölcsön pedig teljes egészében kamatmentes lesz – közölte kedden, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón. Arról, hogyan olajozza meg a lakáshitelek piacát ez a kezdeményezés, korábban itt írtunk bővebben.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy két gyerek esetén 10, három esetén 15 millió forintos kamatmentes kölcsön vehető fel energiatakarékos házépítés esetén.

Novák Katalin a várható minimálbéremelés családtámogatásra gyakorolt hatásairól is szólt. Mint mondta, megemelkedik a gyed összege, a maximális összeg eléri így a havi bruttó 280 ezer forintot. A hallgatói gyed alapképzésnél 200 ezer forintos minimálbér esetén bruttó 140 ezer forintra emelkedik. A gyod, gyermekek otthongondozási díja nettó 180 ezer forint lesz 200 ezer forintos minimálbér esetén.

Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy

  • a koronavírus-fertőzöttként elhunytak között alacsony az oltottak száma, ha mégis vannak ilyen elhunytak, ők jellemzően idősek. A kórházakba is a leggyakrabban több, súlyosabb betegségben szenvedők kerülnek be akkor, ha oltottak.
  • a pedagógusok béremelést ő is szorgalmazza, akárcsak Fürjes Balázs, és bízik abban, hogy „még ebben a ciklusban” tudnak emelni.
  • nem tud olyan Emmi-szabályról, ami kifejezetten tiltaná az oltható korú diákok esetében a digitális oktatást. Ugyanakkor főszabályként a tantermi oktatás a cél, de ettől eltérhetnek az intézmények indokolt esetben.
  • Óvodák és iskolák esetében is egy százalék alatt van a koronavírussal érintett intézmények száma.
  • A közösségi életet nem akarják korlátozni, „újraindult magától is egyébként”, mondta.
  • Korlátozásokat jelenleg nem terveznek, de ha szükség lesz rá, várhatóan a védettségi igazolvány használatát vezetik majd be.
  • azért, hogy minél kevesebb vakcina váljon feleslegessé, a kormány a közeli lejáratú oltóanyagokat olyan országoknak adja kölcsön vagy adományozza oda, amelyeknek nincs elég vakcinájuk. Emellett értékesítésre is van lehetőség.

Novákék legközelebb jövő héten jelentkeznek be újra, ugyanígy kedden, addig olvasóink szíves türelmét kérjük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!