A Moderna vizsgálatai szerint egy idő után csökken a védettség, így szükség lehet harmadik oltásra

2021. szeptember 16. – 05:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Moderna vakcinája továbbra is rendkívül hatékony védelmet nyújt a koronavírus „aggodalomra okot adó változatai”, így a delta variáns ellen, megelőzi a súlyos betegségek kialakulását és a halálozást, de úgy tűnik, hogy az áttöréses fertőzések elleni védekezés hatékonysága egy idő után csökken – derül ki azokból a klinikai vizsgálati eredményekből, amelyeket az amerikai gyártó szerdán tett közzé, írja a Forbes.

A vizsgálatok szerint a vakcina 96 százalékban hatékonynak bizonyult a Covid–19 miatti kórházi kezelések kivédésében, és 87 százalékban hatékony volt a fertőzés megelőzésében. A vizsgálathoz több mint 700 ezer embert adatait nézték meg Dél-Kaliforniában, akiknek a fele kapott oltást, a másik fele oltatlan volt. A fertőzést az oltott személyek 47 százalékánál a delta variáns okozta.

A Moderna szerdán közzétett egy még nyomtatás előtti (preprint), azaz tudományosan még nem lektorált tanulmányt, amely szerint az idén oltottak körében a tavalyihoz képest alacsonyabb a vakcinálás ellenére bekövetkező, más néven áttöréses fertőzések aránya. Ez arra utalhat, hogy a korábban beadott oltások esetén a védettség mértéke csökkenhet.

Több mint 26 ezer embert vizsgáltak meg, akik legalább egy oltást kaptak. A 2020 júliusa és augusztusa között beoltott (ekkor még csak a vakcina úgynevezett fázis 3 vizsgálatait tartották) 16 747 ember közül 162 áttöréses esetet találtak. A 2020 decembere és 2021 márciusa között oltott 11 431 eset közül 88-an kapták el a fertőzést. Az áttöréses fertőzések aránya körülbelül 36 százalékkal volt alacsonyabb a közelmúltban vakcinázottak körében. Mindkét csoportban mindössze 19 súlyosnak tekinthető Covid–19 megbetegedést azonosítottak, ami a vakcina hatékonyságának egy másik mutatója.

Stephen Hoge, a Moderna elnöke a tanulmány közzététele utáni előadásában azt mondta: ha ezeket az adatokat az Egyesült Államok 66 milliós felnőtt lakosságára vonatkoztatják, akkor idén ősszel és télen a csökkenő immunitás miatt 600 ezer fertőzéses esettel lehet számolni a már beoltottak körében. Hoge szerint ezen esetek némelyike ​​súlyos lesz, és néhányuk sajnos halálhoz is vezethet.

A Moderna ezért támogatja, hogy az emlékeztető oltásokat körülbelül hat hónappal a második adag beadása után alkalmazzák.

Ezek az adatok azért lehetnek fontosak, mert máig vita folyik a harmadik oltás szükségességéről. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetői szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy kellene harmadik oltás, mivel eddig úgy tűnt, hogy a vakcinák tartós és megfelelő védelmet adnak a súlyos betegségek és a halál ellen.

Magyarországon a harmadik oltásra is folyamatosan lehet időpontot foglalni. Az oltást elsősorban az időseknek, krónikus és legyengült immunrendszerű betegeknek ajánlják, de bárki kérheti a második oltás után négy hónappal. Eddig 544 ezren kapták meg a harmadik dózist.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!