Öt év letöltendőt kapott egy vietnámi férfi, amiért hazudott, és megfertőzött másokat koronavírussal

2021. szeptember 7. – 14:20

Másolás

Vágólapra másolva

Öt év börtönbüntetésre ítéltek egy 28 éves férfit Vietnámban, amiért megszegte a koronavírus terjedésének megfékezéséért bevezetett intézkedéseket, és mivel ő maga fertőzött volt, nyolc másik ember is elkapta tőle a betegséget, egyikük pedig meg is halt miatta.

A BBC azt írja, hogy az országban júniusban, a delta variáns terjedésével ugrottak meg nagyon a számok, addig elég jól kordában tartották a fertőzést. Az esetek jelentőség százalékát Ho Si Minh-ben fedezték fel, innen utazott motorral otthonába, Cà Mauba a 28 éves Le Van Tri is július elején. Odaérve egészségügyi nyilatkozatot kellett kitöltenie: ebben kérdezték az utazási előzményekről is, ám Le Van Tri hazudott a válaszban, és karanténba sem vonult, holott a szabályok szerint annak, aki másik tartományból érkezett oda, 21 napra izolálnia kell magát.

Később pozitív lett Le Van Tri Covid-tesztje, ám addigra már több családtagját is megfertőzte, illetve egy egészségügyi központ dolgozói is elkapták tőle a koronavírust. A fentiek miatt börtönre ítélték egy egynapos tárgyalás zárásaként, és 880 dollárnyi (kb. 259 ezer forint) pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!