Úgy néz ki, sikerül megállítani a delta variánst a harmadik oltással Izraelben

2021. szeptember 5. – 12:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Izraelben a koronavírusjárvány megfékezését jelzik az adatok, bár a fertőzöttek száma továbbra is magas – írja az MTI az ynet hírportálra hivatkozva vasárnap.

A koronavírus delta mutációja által dominált járványhullám csúcsán, augusztusban 750 körül volt a súlyos Covid-betegek száma. Erről a csúcsról a múlt héten 670 körülire csökkent számuk a gazdaság és a kereskedelem, valamint az oktatási rendszer szinte teljes nyitottsága mellett, és csökkenni kezdett az új fertőzöttek száma is, noha ezt a mutatót az előző napokban megemelte, hogy a tanévkezdet előtt sok diákot teszteltek. Az izraeli járványmutatók infografikákon ábrázolva itt elérhetők.

„A súlyos betegek számának további csökkenését látjuk, különösen az új súlyos esetek számában. Korábban az új fertőzöttek több mint két százaléka betegedett meg komolyan, de ez a szám jelenleg már csak 1,1 százalék” -hangsúlyozta a ynetnek Eran Szegal professzor, a Weizman tudományos kutatóintézet szakértője. A következő hetekben a csökkenő tendenciát megállíthatja, sőt átmenetileg meg is fordíthatja az iskolák megnyitása és az őszi zsidó ünnepeken szokásos tömeges családi összejövetelek, de a statisztikus-biológus professzor a hosszabb távot illetően bizakodó.

A hatóságok az őszi ünnepek, a hétfőn kezdődő zsidó újév előtt felhívták a lakosság figyelmét a megelőző óvintézkedésekre és a korlátozásokra. Arra kérték az izraelieket, hogy nyitott, szellőztetett helyeken rendezzék meg az ünnepi vacsorákat, és zárt helyen legfeljebb 50-en, nyitott terekben pedig maximum százan ünnepeljenek együtt.

A szombati ünnepnapon viszonylag kevés, közel 90 ezer teszttel 4975 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, 5,76 százalék volt a fertőzöttek aránya. Jelenleg 91 346 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1126-an vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 679-re csökkent, és 143-at tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki.

A magas számok ellenére lassul a járvány terjedése, a vírus fertőzőképességét jelző R mutató az augusztus eleji 1,36 -ról 1,05-re csökkent, vagyis száz új fertőzött már csak 105-nek adja át a vírust. Ha ez a szám 1 alá kerül, akkor várhatóan jelentősen csökkenni kezd az új fertőzöttek száma is.

December vége óta Izraelben 6 011 624 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BionTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 64,65 százaléka, ami azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!