Ausztriában heti három kötelező koronavírusteszttel indul a tanév

2021. augusztus 26. – 05:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tanárokat és diákokat hetente háromszor fogják kötelezően tesztelni koronavírusra Ausztriában az új tanév első három hetében attól függetlenül, hogy be vannak-e oltva, vagy sem – jelentette be az MTI szerint szerdán Heinz Fassmann osztrák oktatási miniszter.

Ausztria keleti felén szeptember 6-án, az ország többi részében pedig egy héttel később nyitnak az iskolák. Fassmann szerint a háromhetes kezdeti fázist követően a járványügyi intézkedéseket a regionális fertőzöttségi mutatókhoz fogják igazítani.

Amíg egy hét alatt a százezer főre jutó fertőzöttek száma száz alatt marad, addig a szűrővizsgálatok önkéntes alapon működnek majd. Ha a százezer főre jutó fertőzöttségi mutató 100 és 199 közötti alakul, akkor kötelező lesz a kültéri maszkviselés és heti három teszt azoknak, akiket nem oltottak be. Ennél magasabb értékek esetén pedig a felső tagozatokban a tantermekben is maszkot kell majd viselni.

A fertőzöttségi arány jelenleg meghaladja a százezer főre jutó száz esetet Ausztria kilenc tartományából négyben.

Az iskolákban már tavaly bevezették az antigéngyorsteszteket, most azonban a kötelező heti három szűrővizsgálatból az egyiket a valamivel pontosabb PCR-teszttel fogják elvégezni. Fassmann szerint ezekkel az intézkedésekkel próbálják elejét venni az iskolák újbóli bezárásának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!