Jóváhagyták a világ első koronavírus elleni DNS-vakcináját

2021. augusztus 20. – 23:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az indiai gyógyszerfelügyelet jóváhagyta a világ első Covid-19 elleni DNS-vakcináját sürgősségi használatra, írja a BBC. A három dózisú ZyCoV-D vakcina az oltást gyártó Cadila Healthcare által idézett előzetes tanulmány szerint a beoltottak 66 százalékánál előzte meg a tüneteket okozó megbetegedést.

A Cadila Healthcare közölte, hogy Indiában eddig a legnagyobb klinikai vizsgálatot végezte el a vakcinával kapcsolatban, több mint 50 központban 28 000 önkéntes bevonásával. A cég évente akár 120 millió adagot is tervez gyártani India második saját fejlesztésű vakcinájából.

Az mRNS-vakcinákhoz (mint például a Pfizer-BioNTech és a Moderna oltása) hasonlóan a DNS-alapú vakcinák is arra „tanítják meg” a szervezetet, hogy miként védekezzen a vírus ellen. A ZyCoV-D vakcina plazmidokat, azaz kis DNS-gyűrűket használ, amelyek genetikai információt tartalmaznak, hogy a bőr két rétege közé juttassák be az oltást.

A plazmidok információt hordoznak a sejtek számára a tüskefehérje előállításához. A vírus tüskefehérjét használ, hogy megtapadjon és behatoljon az emberi sejtekbe. Ha viszont a szervezet már előre tüskefehérjét állít elő, az beindítja a személy immunrendszerét, hogy antitesteket termeljen, és megtanítsa magát a vírus elleni küzdelemre.

A ZyCoV-D a világ első emberi DNS-vakcinája a Covid-19 ellen. Az Egyesült Államokban már számos DNS-vakcinát engedélyeztek állatoknál történő felhasználásra, köztük egy lóbetegség elleni vakcinát és egy kutyáknak szánt bőrrák elleni vakcinát is. Az USA-ban jelenleg több mint 160 különböző DNS-vakcinát tesztelnek humán klinikai vizsgálatokban. A legtöbbet meglévő rákos megbetegedések kezelésére szánják, harmadukat a HIV kezelésére.

A ZyCov-D egyben India első tű nélküli Covid-19 oltása is. Egy eldobható, tű nélküli injektorral adják be. A folyadék keskeny sugárral hatol át a bőrön, és juttatja az oltást a megfelelő szövetbe.

A DNS-vakcinák előnyei, hogy viszonylag olcsók, és magasabb hőmérsékleten, -2 és 8 Celsius-fok között is tárolhatók. A hátrányuk, hogy ugyan az állatok számára kifejlesztett vakcinák jól működnek, az emberek fertőző betegségeire kifejlesztett DNS-vakcinák a múltban kudarcot vallottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!