Egy orosz reklámcég influenszereket bérelt fel, hogy lejárassák a Pfizer–BioNTech és az AstraZeneca vakcináit

2021. augusztus 11. – 11:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Facebook kedden letiltott több száz, egy rejtélyes oroszországi reklámcéghez köthető felhasználói fiókot – írja az MTI. A cég influenszereket próbált meg rávenni arra, hogy járassák le a Pfizer–BioNTech és az AstraZeneca gyógyszercégek koronavírus elleni vakcináját.

Az üzemeltető a Facebookon 65, az Instagramon pedig 243 hamis fiókról állapította meg, hogy hálózatba szervezve a Fazze nevű oroszországi hirdetési és marketingcéghez kapcsolódik. A céget egy ismeretlen ügyfél bízta meg a tevékenységgel.

A fiókok olyan félrevezető információkat hirdettek, amik direkt alábecsülték a két vakcina biztonságosságát.

Volt olyan állítás is, ami szerint az AstraZeneca oltóanyaga csimpánzzá változtatja a beoltottat.

Az oroszországi reklámcég főleg indiai és latin-amerikai, kisebbrészt egyesült államokbeli közönséget célzott meg, de nemcsak a Facebookon és az Instagramon, hanem más közösségi oldalakon is.

Az AP hírügynökség felhívja a figyelmet arra, hogy az orosz Szputnyik V vakcina riválisai a nyugati gyártmányú oltóanyagok, de a Facebook nem bocsátkozott annak találgatásába, hogy milyen cél állhat a lejárató kampány mögött.

A Facebook szerint a Fazze több országban megkeresett közösségi influenszereket azzal az ajánlattal, hogy fizetség ellenében ők is terjesszék a félrevezető információkat – ezzel buktak le, mert német és francia influenszerek nyilvánosságra hozták az ajánlattételt.

Voltak olyan influenszerek, akik először belementek a dologba, de miután fény derült annak hátterére, törölték a hamis információkat.

A hamis fiókok mellett a Facebook közlése szerint magát a Fazzét is kitiltotta platformjairól.

A Fazze akcióinak nem volt erős hatásuk a közösségi médiában, de a Facebook szerint figyelemre méltó, hogy influenszereket akart eszközül felhasználni.

„Ugyan ez egy eléggé hanyagul végrehajtott terv volt, és nem ért el túl sok embert, az elképzelés mögötte egészen összetett volt”

– mondta Nathaniel Gleicher, a cég biztonságpolitikai igazgatója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!