Az itthon beoltott magyarok is karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Angliába

Legfontosabb

2021. július 28. – 16:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn hajnali 4 órától azok az európai uniós állampolgárok is karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Angliába, akik nem a brit oltási kampányban kapták meg a koronavírus elleni oltás két dózisát – közölték szerdán brit kormányforrások a BBC-vel.

A brit kormány korábbi rendelete alapján július 19. óta nem kell tíz napra karanténba vonulniuk azoknak, akik Nagy-Britanniában élnek, a sárga, vagyis fokozott járványkockázatú kategóriába sorolt országokból, köztük Magyarországról térnek vissza Angliába, és a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját a brit oltási kampány keretében, az Egyesült Királyságban kapták meg – írja az MTI.

Ezt a korlátozást oldja fel a brit kormány szerdán ismertetett kiterjesztő határozata. A hétfőn hajnali 4 órától életbe lépő új szabály szerint az EU-ból és az USA-ból korlátozás nélkül utazhat be az, aki mindkét oltást megkapta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), illetve az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által elfogadott vakcinák (!) valamelyikéből – mondta Grant Shapps brit közlekedési miniszter.

Ezek alapján a kínai Sinopharmmal és az orosz Szputnyik V-vel oltottakra nem vonatkoznak a könnyítések.

Továbbra is érvényben marad viszont az a megkötés, hogy aki sárga kategóriás országból indul Angliába, annak az érkezés előtt friss koronavírustesztet kell csináltatnia, és teszteltetnie kell magát az országba belépés után két nappal is.

A brit kormány májusban léptette érvénybe a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszert, amely zöld, sárga és vörös kategóriák alapján határozza meg, hogy Angliába milyen feltételekkel lehet külföldről beutazni. Jórészt ugyanezt a rendszert követi az Egyesült Királyság másik három országa, Skócia, Wales és Észak-Írország is.

A brit kormány a sárga kategóriába sorolja néhány kivétellel az EU-tagállamok zömét, köztük Magyarországot. A sárga kategóriába tartozik az Egyesült Államok is.

A brit utazási szakma és a légitársaságok régóta szorgalmazzák a mindkét oltási dózissal beoltott külföldiekre vonatkozó beutazási korlátozások feloldását. A világ legnagyobb globális turisztikai szervezete, a londoni székhelyű World Travel and Tourism Council (WTTC) legújabb számításai szerint a brit gazdaságot naponta 639 millió font (270 milliárd forint) veszteség éri a beutazó turizmus korlátozása miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!