Csúcson a járvány Oroszországban, de szó sem lehet külföldi vakcinákról

2021. július 15. – 17:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökre 791-re, a járvány kezdete óta a legmagasabbra nőtt az előző napi 786-ról a koronavírus halálos áldozatainak napi száma Oroszországban – közölte újságírókkal az orosz szövetségi operatív törzs.

A koronavírus miatt eddig 146 069 ember halt meg az országban, ahol a hatóságok szerint a halálozási arány továbbra is 2,48 százalék.

A leginkább érintett terület Moszkva, ahol 5237 új fertőzöttet jelentettek, így a fővárosban a fertőzöttek száma elérte az 1 448 835-öt.

A Kreml csütörtökön kizárta, hogy külföldi oltóanyagokat engedélyezzenek a koronavírus ellen. Tette mindezt annak ellenére, hogy egyebek mellett a lakosságnak az orosz vakcinákkal szembeni bizalmatlansága miatt akadozik az oltási kampány

– idézte az MTI a francia AFP hírügynökséget.

„Megvannak a magunk vakcinái, négy is van, ezek közül nem lehet választani?” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője. A szóvivő szerint egyelőre nincsen szó külföldi vakcinák felhasználásáról.

Oroszország négy vakcinát engedélyezett, közöttük a Szputnyik V-t, valamennyit Oroszországban gyártják. Hivatalos adatok szerint a mintegy 146 millió lakos közül eddig nagyjából 30 millióan kapták meg legalább az első adag védőoltást.

A Szputnyik V-t eddig hatvan országban engedélyezték, jelenleg folyik az Európai Unió gyógyszerhatóságánál, az EMA-nál az orosz oltóanyag engedélyeztetési eljárása.
Peszkov szerint folynak a tárgyalások az Európai Unióval az oltási igazolások kölcsönös elismertetéséről is.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!