A Covid első évében félmillióval kevesebb beteg volt kórházban, és 13 ezerrel kevesebb daganatos beteget láttak el

2021. július 13. – 09:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány és a kórházak kiürítése miatt 2020-ban félmillióval kevesebb beteg jutott hosszabb vagy egynapos kórházi ellátáshoz, mint az azt megelőző „békeévben” – írja a Népszava a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai alapján. A járvány ideje alatt a kórházakat Kásler Miklós miniszter utasítására már tavaly tavasszal kiürítették, a kapacitások nagy részét a covidos betegek ellátására szervezték át. Leálltak a műtétek, az egynapos sebészeti beavatkozások, és sok nem covidos ellátáshoz egyáltalán nem, vagy csak nehezen lehetett hozzájutni a kórházakban.

Későbbi elemzések mutathatják meg azt, hogy mennyi lesz a Covid járulékos vesztesége, azaz hányan halnak meg később amiatt, hogy későn diagnosztizáltak náluk például daganatot és nem jutottak időben megfelelő ellátáshoz.

A NEAK kórházi teljesítményadataiból a következők derülnek ki:

  • Az aktív ellátásban 500 ezerrel kevesebb ember kapott ellátást 2020-ban mint egy évvel korábban.
  • Ezen belül csak az egynapos ellátásokból 100 ezerrel volt kevesebb, azaz ebből is a szokásosnál közel egyharmaddal kevesebb pácienst láttak el.
  • Az ápolási napok száma az aktív ellátásban 1,8 millióval csökkent, a krónikus osztályokon több mint 2,5 millióval.
  • Az ágyak kihasználása az aktív ellátásban 64 százalék helyett 52 százalék, a krónikusban 84 százalék helyett 61 százalék volt 2020-ban az előző évvel összehasonlítva.
  • Míg 2019-ben 81 544 páciens távozott a daganatos betegek ellátására szolgáló osztályokról, addig 2020-ban már csak 68 446.
  • A szív- és érrendszeri betegek közül 2019-ben 122 214 pácienst láttak el, a járvány első évében azonban már csak 99 865-t, azaz több tízezerrel kevesebben jutottak kórház szakellátáshoz.
  • Az aktív ellátóosztályokon a járvány első évében 8500-zal többen haltak meg, mint egy ével korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!