Génszerkesztéssel meggátolták a koronavírus terjedését emberi sejtekben egy ausztrál kutatásban
2021. július 13. – 18:47
frissítve
Laboratóriumi kísérletek során génszerkesztéssel gátolták meg a SARS-CoV-2 vírus terjedését emberi sejtekben ausztrál kutatók, akik remélik, hogy a módszert hamarosan álltokon is kipróbálhatják – írja az MTI.
A Nature Communications című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban az ausztrál kutatók a CRISPR genetikai ollót használták a koronavírus emberi sejtekben való terjedésének sikeres megakadályozására. A kutatók remélik, hogy kísérleteik elvezetnek új, szájon át szedhető antivirális szerek kifejlesztéséhez.
A genetikai olló alkalmazása lehetővé teszi a tudósok számára, hogy megváltoztassák a DNS-szekvenciákat és módosítsák a gének működését. A kedden megjelent tanulmány szerzői a CRISPR-Cas13b enzimet használták, amely a releváns RNS-szekvenciákhoz kötődik az új koronavíruson és széthasítja a vírus replikálódásához szükséges genomot emberi sejtekben.
Bár a kísérletükben is megjelennek az RNS-ek, de a kutatásnak semmi köze az mRNS-technológiákra épülő oltóanyagokhoz.
A kutatócsoport olyan genetikai ollót alkotott, amely képes felismerni a SARS-CoV-2 vírust – mondta Sharon Lewin, a fertőzéseket és immunitást kutató melbourne-i Peter Doherty Intézet kutatója az AFP francia hírügynökségnek.
„Amikor felismeri a vírust, a CRISPR-enzim aktiválódik és széthasítja a vírust. A vírus több részét vettük célba – a nagyon stabil részeket, amelyek nem változnak és a nagyon változókat is –, és minden esetben nagyon jól működött a vírus feldarabolásában”
– magyarázta.
A módszer sikeresen megállította a vírus terjedését a koronavírus Nagy-Britanniában 2020-ban megjelent alfa variánsa esetében.
Bár számos oltást kifejlesztettek már a Covid-19 ellen, a betegség elleni gyógykezelések viszonylag korlátozottak és csak részben hatékonyak.
Lewin hozzátette, hogy még évekbe és nem hónapokba telik, hogy széles körben elérhető gyógyszert fejlesszenek ki a CRISPR technológia használatával, de az eszköz ettől még hasznosnak bizonyulhat a Covid-19 gyógyításában.