2023-ra állhat fel a nemzetközi turizmus a pandémia okozta válságból

A nemzetközi turizmus ebben az évben még stagnálni fog néhány nyugati ország piacától eltekintve. A kiesés akár 2,4 billió dolláros veszteséget is okozhat az ENSZ tanulmánya szerint a turizmus ágazata 2023-ig nem fog teljesen fellendülni, írja a Reuters.

A jelentés szerint a koronavírus elleni oltás és az ahhoz tartozó dokumentum, a védettségi igazolvány kulcsfontosságú szerepet játszik a külföldi turizmusba vetett bizalom helyreállításában. A piac különösen fontos a kis szigetországok számára, melyek nagyban támaszkodnak a turizmusra.

Az UNCTAD és az ENSZ Turisztikai Világszervezetének jelentése szerint a pandémia előtti szinthez képest 73%-kal zuhant be a turizmus, ami jelentős veszteségeket jelent a turizmus és a kapcsolódó vállalkozások gazdaságában.

„Az idei kilátások sem tűnnek sokkal jobbnak”

-fogalmazott Ralf Peters az UNCTAD-tól. Hozzátette, az első három hónap idén is nagyon rosszul teljesített, az év második felében azonban bizonyos fellendülés várható. A jelentés szerint a nemzetközi turizmusban 30 évvel ezelőtti szintre került most a világ, tehát „alapvetően a '80-as években járunk”.

A jelentés azzal számol, hogy a turizmus két év múlva áll csak vissza a pandémia előtti tendenciára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!