60 millió J&J-vakcina megy a levesbe a gyár dolgozóinak figyelmetlensége miatt Amerikában

2021. június 11. – 20:56

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal arra kérte Johnson&Johnson gyógyszergyárat, hogy ne használja fel a baltimore-i gyárban előállított 60 millió adag koronavírus elleni védőoltást az ott történt incidens miatt, írja az MTI.

Az FDA vélhetőleg engedélyezi további 10 millió adag kiszállítását, azonban azzal a figyelmeztetéssel, hogy nem tudja szavatolni, hogy a baltimore-i gyárat üzemeltető Emergent BioSolutions cég betartotta a megfelelő gyártási előírásokat.

A gyárban márciusban fedezték fel, hogy a munkások az AstraZeneca oltásokhoz gyártásához használt összetevőt kevertek a Johnson and Johnson egylövetű vakcinákba. Az eset miatt több mint 100 millió adag Johnson and Johnson és legalább 70 millió adag AstraZeneca/Oxford vakcina felhasználását állították le, azt pedig egyelőre nem tudja az FDA, mikor engedélyezi majd a gyár újranyitását.

A gyárat megfosztották az AstraZeneca gyártási jogától, a Johnson and Jonhsont pedig utasították, hogy vegye át az ottani vakcinagyártás felett az ellenőrzést. Felügyelők továbbra is ellenőrzik a gyárat, és nem várható, hogy a hónap végéig ismét megkezdődik a termelés – írta a The News York Times.

Az EU korábban azt mondta, bízik abban, hogy a Johnson and Johnson képes lesz teljesíteni a szerződésben vállalt, leszállítandó vakcinamennyiséget. Az EU álláspontja azután változott meg, hogy az európai gyógyszerfelügyelet pénteken bejelentette, hogy az esetleges szennyezés miatt nem használják fel az egyesült államokbeli gyárból Európába szállított védőoltásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!