430 millió forintnyi dollárt is nyerhet Kaliforniában, aki beoltatja magát

2021. május 28. – 15:01

Másolás

Vágólapra másolva

Rendhagyó lottón vehetnek részt Kalifornia államban azok a 12 év felettiek, akik beoltatják magukat legalább egyszer: tíz szerencsés közülük 1,5 millió dollárt (kb. 430 millió forintot) nyerhet, június 15-én, amikor az államban megtörténik a teljes nyitás – írja a Sky News a kormányzóra, Gavin Newsomra hivatkozva.

Newsom csütörtökön beszélt a motiváló lottóról, amitől azt remélik, kedvet kap majd az a 12 millió ember is, aki ugyan beoltható lenne, de még nem vette fel a vakcináját. A 1,5 milliós nyeremények mellett további 30, fejenként 50 000 dollárnyi (14,3 millió forintnyi) nyereményt is kiosztanak június 4-én. Annak a kétmillió embernek pedig, akik a bejelentést követően felveszik az oltást ajándékba adnak egy 50 dolláros ( kb. 14 ezer forintos) vásárlási utalványt. A kormányzó azt mondta, bízik benne, hogy az összes utalványt kioszthatják június 15. előtt.

A nyereményekre szánt összeget a katasztrófavédelmi alapból csoportosították át. A Kaliforniában élő 12 évesek és afölöttiek 63 százaléka kapott mostanra legalább egy oltást, de ezt a számot növelni szeretnék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!