Keleti vakcinák mellé negatív teszt is kell Ausztriában

2021. május 16. – 19:36

Másolás

Vágólapra másolva

Ausztriában csak az kaphat Zöld Kártyát (a magyar védettségi igazolvány osztrák megfelelőjét), akit az Európia Gyógyszerügynökség (EMA) által elfogadott vakcinával oltottak be – írja a 444. Erre a kártyára lesz szükség ahhoz, hogy az ember például étterembe, moziba, strandra mehessen.

A kártya azt igazolja, hogy az adott személy nem jelent komoly járványügyi kockázatot. Három módon lehet megkapni: ha valaki átesett a betegségen, és ezt legfeljebb féléves orvosi igazolással vagy legfeljebb három hónapos antitestteszttel tudja is bizonyítani, ha 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-tesztet tud felmutatni vagy egy legfeljebb 48 órás negatív antigén-gyorstesztet, valamint akkor, ha EMA-elfogadott oltás kapott.

Ezek a Pfizer-BioNTech, a Moderna, az AstreZeneca és a Johnson & Johnson vakcinái, a Szputnyik V-öt az ügynökség jelenleg is vizsgálja.

Bár ez megnehezíti az Ausztriába való beutazást, ez elsősorban azoknak az állampolgároknak szól, akik csak azért utaztak külföldre, hogy megkapják valamelyik keleti oltást. Ők Ausztriában nem számítanak oltással védettnek. Nekik teszteltetniük kell majd magukat, hogy étterembe, moziba mehessenek majd. Az egészségügyi minisztérium nem javasolja, hogy aki keleti vakcinát kapott, az gyorsan beoltassa magát EMA-elfogadottal, mert ennek hatásáról egyelőre nincs elég tudományos adat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!