Szlovákiában vége a vészhelyzetnek, lehet gyülekezni is

2021. május 14. – 18:23

Másolás

Vágólapra másolva

Szlovákiában szombaton vége a járvány miatti vészhelyzetnek. A szlovák kormány azonnali hatállyal szüntette meg a vészhelyzetet, ezzel nem lesz tovább kijárási tilalom és lehet gyülekezni is.

A vészhelyzetet még októberben, a második hullámban vezették be Szlovákiában, néhány héttel azelőtt, hogy Magyarország is újra kihirdette a veszélyhelyzetet. Szlovákiát január-februárban nagyon erősen sújtotta a Covid, március közepétől azonban már Magyarországon vált drámaibbá a helyzet, a járvány lecsengése most is előrébb tart náluk, most napi 30-40 koronavírusos halálesetet regisztrálnak, összesen azonban 12 135-en haltak meg hivatalosan a járványban.

Utoljára április végén hosszabbították meg a vészhelyzetet egy hónappal, most azonban a pozsonyi kabinet szombati hatállyal megszüntette azt. Ezzel egy időben véget ér a kijárási tilalom, és a megszűnnek a gyülekezési szabadságra vonatkozó korlátozások is – írja az MTI.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök. Fotó: JOE KLAMAR / AFP
Eduard Heger szlovák miniszterelnök. Fotó: JOE KLAMAR / AFP

A vészhelyzet megszűntetése mindenki győzelme – mondta az intézkedés bejelentését követően Eduard Heger szlovák kormányfő:

Megígértük, hogy a vészhelyzet egy perccel sem tart majd tovább, mint ahogy az szükséges lesz, ezt be is tartottuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!