Több mint 40 fokos lázzal köhögött a kollégáira egy spanyol férfi, 22 embert megfertőzött, letartóztatták
2021. április 24. – 20:34
Testi sértés gyanújával tartóztattak le egy férfit Mallorcán, miután több ismerősét is tudatosan megfertőzte a járványt okozó koronavírussal – írja a BBC. A férfi több mint 40 fokos lázzal járt edzőterembe és dolgozni. A munkahelyén elvileg össze-vissza járkált, gyakran lehúzta a maszkját és úgy köhögött, és azt mondta a kollégáinak, hogy megfertőzi őket.
Öt munkatársa kapta el tőle a vírus, valamint hárman az edzőterméből és 14 családtagja – köztük három egyéves gyerek. A rendőrség szerint mind átvészelték a betegséget, súlyosabb tünetek nélkül.
Miután napok óta tüneteket produkált, és nem volt hajlandó elhagyni a munkahelyét, egyik este csinált egy PCR-tesztet, aminek az eredményét nem várta meg, másnap még bement dolgozni. Miután megkapta a pozitív teszteredményt, a kollégái aggódni kezdtek.
A rendőrség január óta nyomoz az ügyben.