A Pfizer vezetője szerint valószínűleg kell majd egy harmadik oltás is

2021. április 15. – 22:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Valószínűleg szükség lesz egy harmadik oltásra is a Pfizer koronavírus-vakcinájából a védettség kialakulásához, hosszabb távon pedig lehet, hogy évente kell majd oltatni – ezeket a megállapításokat a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla tette április elsején egy online beszélgetésben, de a beszélgetés részleteit csak most csütörtökön közölte a CNBC. A pontos idézet így hangzott:

„Egy valószínű forgatókönyv, hogy kelleni fog egy harmadik adag vakcina nagyjából 6-12 hónap között, és onnantól kezdve évente kell újraoltatni, de mindez még megerősítésre vár.”

Albert Bourla 2019-ben egy konferencián – Fotó: Steven Ferdman/Getty Images

Hosszabb távú kutatási eredmények híján ma még nem tudni, hogy a védettség kialakulásától számítva mennyi ideig tekinthető védettnek egy Covid-vakcinával beoltott személy. Az influenzavakcinához hasonlatos, az aktuális variánsokhoz igazított évenkénti oltás lehetősége mindenesetre nem először merül fel, februárban például a Johnson & Johnson vezetője, Alex Gorsky is beszélt erről a CNBC-nek.

Bourla szerint a vírus mutálódása, újabb variánsok esetleges megjelenése kulcsszerepet játszik a jövőben, és nagyon fontos lenne, hogy a vírusra érzékeny emberek számát vakcinákkal hamar alacsonyra szorítsák. A Pfizer pár hete azt publikálta, hogy a cég Covid-19 elleni vakcinája 91 százalékos hatásossággal véd a koronavírus ellen, és több mint 95 százalékban hatásos a második adag oltás után. Februárban a vállalat azt közölte, hogy elkezdtek harmadik adaggal kísérletezni, hogy jobban megértsék az új vírusvariánsokkal szembeni immunreakciókat.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!