Érvénytelen tajszámmal is ingyenesen jár az oltás és a favipiravir

Legfontosabb

2021. április 13. – 06:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ingyenesen jár az oltás és a favipiravir azoknak is, akiknek érvénytelen a tajszáma – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Az adóhivatal április 7-ig csaknem 66 ezer olyan magánszemély adatát adta át a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK), akik úgy halmoztak fel hathavi tartozást, hogy jellemzően még csak a fizetéskönnyítési igényüket se jelezték. Pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendkívül méltányosan jár el járulékügyekben – hangsúlyozta az államtitkár.

Eddig 13 ezren kértek fizetési kedvezményt. Az esetek 85 százalékában az adóhivatal engedélyezte is ezt, így több mint 213 millió forintnyi tartozásra kaptak könnyítést az emberek.

A járuléktartozás rendezésére elegendő időt adva – február 13-a helyett – március 10-én adta át a több mint hathavi tartozók adatait az adóhivatal a NEAK-nak. Az egészségügyi hivatal ezután érvényteleníti az érintettek tajszámát, ami azzal jár együtt, hogy ingyenesen már nem juthatnak hozzá az állami egészségügyi szolgáltatáshoz (a sürgősségi ellátást kivéve).

A koronavírus-járványban azonban az a legfontosabb, hogy mindenki megkaphassa a védőoltást, és a betegség elleni gyógyszer is eljuthasson azokhoz, akiknek szükségük van rá. Ezért a tajszám esetleges érvénytelenítése ebben a két esetben nem jár negatív következményekkel.

Március 10. óta a két szerv között az adatátadás folyamatos, naponta történik. Aki rendezi a tartozását, annak a lehető leggyorsabban újra érvényessé válik a tajszáma.

Április 7-ig már mintegy ötezer magánszemély rendezte tartozását. A tartozást nem csak fizetéssel lehet rendezni. Akik vagyoni, jövedelemi helyzetük miatt nem tudják megfizetni a havi 8 ezer forintot – amely Európában a legalacsonyabb kötelezettség –, és nem felelnek meg a szociális rászorultság jogszabályi feltételeinek, pótlékmentes részletfizetést, de akár az egész tartozás elengedését is kérhetik a NAV-tól – mondta az államtitkár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!