Gődény György megint álhírt terjeszt, most egy belga tudósra hivatkozik

2021. április 3. – 18:56

Másolás

Vágólapra másolva

Az AFP tényellenőrzői cáfolták meg a Gődény György által is megosztott Geert Vanden Bossche belga tudós levelét, amiben azt írja, hogy le kellene állítani az oltási programokat.

Geert Vanden Bossche elmélete azon alapszik, hogy a jelenleg folyó oltási kampányok a világban potenciálisan veszélyesebbek lehetnek, mint a vírus maga, mivel szerinte olyan variánsok fejlődnek ki, amelyek ellenállóbbak a vakcinákkal szemben, és így – Vanden Bossche szerint – veszélyesebbek is.

Ha az ellenállóbb mutációk kialakulásának van is elméleti esélye, akkor azt kiterjedt és gyors oltási kampányokkal lehet elkerülni, és ez a veszély nem igazolja az oltási kampányok leállításának a szükségességét, mondta el több szakértő is az AFP-nek. Sőt, a vírus mutálódása pont, hogy azzal kerülhető el, hogy az emberek beoltatják magukat, nem kapják el annyian a vírust, így annak nem lesz módja a mutálódni.

Vanden Bossche szerint a vakcinák a természetes védettséget is veszélyeztetik. Az AFP-nek nyilatkozó szakértő szerint „ennek semmi értelme”, sőt, a vakcinák az immunrendszerre támaszkodnak, és kiegészítik a természetes védettséget a szerzett immunitással

A magát „független oltási tanácsadóként” bemutató Geert Vanden Bossche ráadásul nem is biztos, hogy olyan független, ahogy arra az Urbanlegends szerkesztője is rámutatott a Snopes cikke alapján. Bossche ugyanis a helyzetre a megoldást saját fejlesztésű, „univerzális vakcinájában” látja, amely állítólag a test veleszületett immunrendszerét használja. A Snopes megjegyzi, hogy a terméket – egyelőre sikertelenül – előállítani kívánó cég azon a címen van regisztrálva, ahol Bossche állatorvosi rendelését tartja.

A videó eredeti készítője a zentralPlus nevű online műsor, amely a saját bevallása szerint az Epoch Times német kiadásával készül koprodukcióban. Az Epoch Times a New York Times leírása szerint egy „Falun kung hátterű újság, amely agresszív Facebook-stratégiát és jobboldali álhíreket használ, hogy egy Kína ellenes Trump-párti médiabirodalmat építsen fel” -írta az AFP.

A Gődény által megosztott videót egyébként a Facebook is álhírként jelölte meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!