Egyre több a katona az ukrán-orosz határon, Kijev inváziótól tart

2021. április 02. – 22:00

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken lezajlott az első telefonbeszélgetés Volodimir Zelenszkij ukrán és Joe Biden amerikai elnök között. A beszélgetés során szóba került a Donyec-medencei konfliktus.

Biden biztosította Zelenszkijt afelől, hogy az Egyesült Államok rendíthetetlenül támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását az évek óta húzódó orosz agresszióval szemben.

Az ukrán katonai hírszerzés a napokban hozta nyilvánosságra, hogy értesüléseik szerint Oroszország a konfliktus kiterjesztésére készül Ukrajna egyéb területeire. Az indok pedig az Ukrajnában élő orosz-ukrán kettős állampolgársággal rendelkezők védelme lesz. Állítólag az oroszbarát sajtót és az orosz külképviseleteket már felkészítették arra, miként tálalják majd az „ellenséges ukrán csapatokról és a békefenntartó orosz akciókról” szóló híreket.

„Nagyon ijesztő a helyzet a Donyec-medencében” – idézi a Kreml szóvivőjét az MTI. Az oroszok szerint az ukrán fegyverese erők a Donyec-medencei demarkációs vonalnál egyre több provokációt követnek el.

Március végén négy ukrán katona életét vesztette a Donyec-medencében, a kijevi kormány a „donyecki köztársaság” milíciáját tette felelőssé, szerintük orvlövészek lőtték hátba a katonákat. Az oroszajkú szakadárok ezt visszautasították, szerintük az elhunytak csak aknára léptek. Az incidens után Oroszország újabb csapatokat vezényelt az orosz-ukrán határra. Emiatt az Egyesült Államok fegyveres erőinek európai parancsnoksága a legmagasabb készültségi szintet rendelte el csapatainál.

Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy aki háborúzni akar a medencében, az szét fogja rombolni Ukrajnát.

Az úgynevezett „donyecki köztársaság” fegyveres erőinek kadétjai kiképzés közben – Fotó: Sergey Baturin / Sputnik / AFP

A Donyec-medencei konfliktus kiéleződése témája volt Vlagyimir Putyin orosz elnök, Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő keddi, valamint Gennagyij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke, védelmi miniszterhelyettes és Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szerdai megbeszélésének.

Oroszország azzal fenyeget, hogy ha a NATO megerősíti a katonai jelenlétét Ukrajna körül, akkor az oroszok is „pótlólagos intézkedéseket” tesznek.