Johnson, Macron és Merkel közös cikkben sürget új összefogást a koronavírus-járvány utáni világban

2021. március 30. – 06:22

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonnégy ország és nemzetközi szervezet vezetője írta alá azt a felhívást, amelyben a második világháború utáni összefogáshoz hasonló globális együttműködést kezdeményeznek. Az MTI által is idézett nyilatkozatot mások mellett a brit Daily Telegraph, a francia Le Monde, a spanyol El País és a német Frankfurter Allgemeine Zeitung is lehozta.

Az aláírók között ott van többek között Boris Johnson brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, Pedro Sánchez spanyol kormányfő, Klaus Iohannis román elnök, Aleksandar Vučić szerb államfő, Charles Michel, az EU állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója.

A közös levél szerzői szerint a koronavírus-világjárvány az 1940-es évek óta a legnagyobb kihívás, amellyel a nemzetközi közösségnek szembe kell néznie.

„Azokban az időkben, két világháború pusztításai után a politikai vezetők összefogtak a multilaterális világrendszer megteremtése végett. Ennek világos célja volt: az elszigetelődés és nacionalizmus kísértésének elhessegetése, a kihívások kezelése olyan módon, ahogy arra csak a szolidaritás és az együttműködés, a béke, a jólét, az egészség és a biztonság szellemében van mód” – fogalmaznak.

A cikk szerint ma ugyanilyen remény kínálkozik arra, hogy a koronavírus-járvány elleni közös küzdelem során kiépülhet egy robusztusabb nemzetközi egészségügyi szerveződés a jövőbeni nemzedékek védelmére.

„Világjárványok és más egészségügyi veszélyhelyzetek a jövőben is lesznek, és ezekkel egyedül egyetlen kormány vagy szervezet sem tud szembeszállni. A világnak közösen, magas fokú összehangoltsággal kell felkészülnie a világjárványok előrejelzésére, megelőzésére, észlelésére, felmérésére és a hatékony válaszlépésekre” – áll a felhívásban.

Az aláírók szerint ennek érdekében új nemzetközi megállapodásra van szükség, amely a WHO alapokmányára támaszkodna és más nemzetközi szervezeteket is bevonna az együttműködésbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!