Tartsák be a maszkviselést a Normafán is, kéri a Hegyvidéki Önkormányzat

2021. március 23. – 15:34

Másolás

Vágólapra másolva

A látogatók magas száma miatt arra kéri a Hegyvidéki Önkormányzat a Normafára kirándulókat, hogy tartsák be a járványhoz kapcsolódó szabályokat, írja az MTI.

A kormány hétfőtől egy héttel meghosszabbította az eddig érvényben lévő korlátozó intézkedéseket, így

  • továbbra is kötelező a maszkviselés lakott területen belül az utcákon és a köztereken;
  • illetve a járvány megelőzése érdekében a távolságtartás.

Az önkormányzat is arra kéri a Normafa kirándulóit, hogy a fentebbi két pontot tartsák be. Az elmúlt hetekben is nagyon sokan látogattak a Normafára.

„Természetes, hogy az egyedül sétálók nem viselnek maszkot az erdőben. Csoportosulás esetén azonban a maguk és a többiek egészségének megóvása érdekében a Normafán is elvárt a maszkviselés és a távolságtartás”

-írják. Hozzátették, a rendészeti, rendőri jelenlét továbbra is folyamatos a Normafán, ahol csak korlátozott számú parkolóhely áll rendelkezésre.

A kerületi önkormányzat azt is javasolja a járványra való tekintettel, hogy aki kirándulna, az a Normafa mellett más kirándulóhelyeket is keressen fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!