Vizsgálják, hogy okoz-e cukorbetegséget a koronavírus

2021. március 22. – 21:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kutatók vizsgálják, hogy kialakulhat-e a koronavírusos megbetegedés után 2-es típusú cukorbetegség – írta meg az MTI.

A King's College London és a Monash Egyetem kutatócsoportja egy adatbázis, a COVIDIAB segítségével kutat majd, amit kifejezetten arra terveztek, hogy segítsen a kutatóorvosoknak megérteni a Covid-19 és a cukorbetegség közötti kapcsolatot.

Kimutatták, hogy a 2-es típusú diabéteszben szenvedőknek súlyosabb tünetei vannak a koronavírus miatt, és az átlagos népességhez képest gyakrabban halnak meg benne.

Másfelől az adatbázis az egyre sokasodó bizonyítékokat is gyűjti, amelyek arra utalnak, hogy a Covid-19 következtében a betegeknél 2-es típusú cukorbetegség alakulhat ki.

Szintén a koronavírust más betegséggel kapcsolatba hozó kutatást osztottak meg a New York-i Albert Einstein Orvostudományi Egyetem és a Montefiorei Egészségügyi Rendszer kutatói.

Szerintük a koronavírusban szenvedő daganatos betegek többségének szervezete ugyanannyi antitestet termel, mint a nem rákbeteg fertőzötteké, ám ez a képességük daganatos betegségük típusától és az általuk kapott kezeléstől függ. A rákbetegek valószínűleg ugyanolyan védettséget élveznek az újrafertőződéstől, mint a betegségben nem szenvedők, és valószínűleg ugyanolyan jól reagálnak az oltásokra.

Vizsgálatukba 261 daganatos beteget vontak be, akiknek 77 százalékát diagnosztizálták rosszindulatú daganattal, 23 százaléknak hematológiai (vér) rosszindulatú rákja volt.

A vérrákos betegek esetében azonban ez az arány csak 81,7 százalék volt, ami jóval alacsonyabb, mint a szolid rosszindulatú daganatos betegeknél, akiknél 94,5 százalék volt. Ez amiatt is lehet, mert a vérrákos betegek kezelése elnyomja az immunrendszert, ami megmagyarázhatja az alacsonyabb antitestarányt a szervezetükben és a fokozott kockázatot.