Megszegte a korlátozásokat, nyomoznak a norvég miniszterelnök ellen

2021. március 19. – 16:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Erna Solberg norvég miniszterelnök ellen rendőrségi nyomozás indult, miután kiderült, hogy a 60. születésnapját egy síparadicsomban ünnepelte február végén – írja a Guardian.

Az ügyről először a norvég közszolgálati média számolt be, így derült ki, hogy Solberg megszeghette a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat: 14 fős szusivacsorával ünnepelt akkor, amikor 10 főnél többen nem gyűlhettek össze az országban érvényben lévő szabályok alapján.

Erna Solberg egy Facebook-posztban megerősítette, hogy a Geilo nevű síparadicsomban töltötte a szabadságát. Azt írta, hogy a férjével, a gyerekeivel és az egyik nővére családjával közösen béreltek ki egy házat. A másik nővére és annak családja pedig a közelben bérlet ki egy másik házat. A miniszterelnök szerint az eredeti terv az volt, hogy az előírásokat betartva sétálnak és kirándulnak a szabadban, de hibáztak, és két alkalommal is megszegték a szabályokat:

  • először akkor, amikor a három családból összesen 13 fő ugyanabban az étteremben, három különböző asztalnál vacsorázott, ekkor állítása szerint ő maga nem volt jelen,
  • másodszor, amikor elvitelre rendelt szusit a teljes társaság, 14 fő ugyanazon a szálláshelyen ette meg.

A norvég miniszterelnök, aki az utazásáról korábban az Instagramra is töltött fel képet, a csütörtöki Facebook-posztjában elismerte, hogy családtagjaival megszegték a szabályokat, és bocsánatot is kért ezért.

A sajtóban megjelent információk és a miniszterelnök nyilatkozata alapján indult nyomozás a rendőrség szerint. Arról, hogy jogi következménye lesz-e a történteknek, az ügyészség dönt majd, ha véget ért a nyomozás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!