A WHO a közép-európai és balkáni járványhelyzet miatt aggódik

2021. március 19. – 15:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Március elején volt egy éve, hogy Magyarországon bejelentették az első fertőzöttet, a WHO tájékoztatása szerint 2020. január 30-cal elkezdődött a koronavírus-pandémia, azóta pedig már közel 42 millióan betegedtek meg Európában (világszerte több mint 120 millióan), az elmúlt három hétben pedig egyre emelkedik a fertőzöttek száma, csak a múlt héten 1,2 millió új estetről számoltak be Európában – írja a WHO oldalán megjelent hivatalos nyilatkozatában Dr. Hans Kluge, a WHO Európai Regionális Irodájának igazgatója.

Kluge úgy látja, a helyzet azokban a régiókban a legrosszabb most, ahol 2020. első hat hónapjában sikerrel kordában tartották a járványt. Néhány közép-európai, balkáni és balti országban olyan rossz a helyzet, hogy a betegség előfordulási arányával, a kórházban kezeltek számával és a halálozási aránnyal a világ legfertőzöttebb vagy legrosszabb halálozási aránnyal bíró országai közé tartoznak most.

A múlt heti halálesetekkel együtt mostanra több mint 900 ezren vesztették életüket a koronavírus-járvány miatt Európában: hetente most több mint 20 ezren halnak meg a betegség miatt a régióban, ami jóval magasabb szám, mint a tavaly ilyenkor mért adatok.

A terjedés oka elsősorban a B.1.1.7 néven ismert brit variáns, ami most már az 53 európai országból 48-ban van jelen, és gyorsabban terjed, mint korábbi társai. A romló adatokról a Telegraph is beszámolt: azt írják a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy Észtországban, Bosznia-Hercegovinában, Magyarországon és Lengyelországban is nagyon megugrott az egymillió emberre jutó új esetek száma. Szakértők szerint a brit variáns mellett ezért a kormányok lassú reakcióit, és a vakcinahiányt lehet okolni főként.

Az esetszámok növekedése a halálozások miatt is aggasztó: a lap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ és az Our World in Data adatai alapján azt írja, hogy Csehország (20.2) és Montenegró (28.7) mellett Magyarország (22.9) is az élen jár az egymillió főre vetített halálozási arányban. Az Egyesült Királyságban a januári adatok voltak hasonlóak, mostanra viszont jelentősen visszaesett az oltási kampánynak és a szigorú lezárásnak köszönhetően.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!