Megjelent egy francia vírusvariáns, amit nem mutatott ki a hagyományos teszt
2021. március 16. – 18:11
frissítve
A koronavírus egy új variánsa jelent meg a franciaországi Bretagne-ban, amely hagyományos PCR-teszttel nem bizonyult kimutathatónak. Az első vizsgálatok szerint a variáns nem súlyosabb és nem is fertőzőbb, mint az eredeti vírus – írja az MTI a francia egészségügyi minisztérium közleménye alapján.
Bretagne regionális hatósága hétfő este jelentette be, hogy több olyan beteget is azonosítottak egy járványgócban, akik a koronavírus tüneteit produkálják, de a PCR-tesztjük negatív lett. A járványgóc Lannion település kórháza, ahol a szombaton ellátott 79 koronavírusos fertőzött közül nyolcnál azonosították az új variánst.
A diagnózist csak szerológiai vizsgálattal vagy úgynevezett RT-PCR-teszttel lehetett megállapítani. A regionális illetékes hatóságok ezért Bretagne régió Cotes-d'Armor és Finistere megyéiben új eljárást dolgoztak ki az egészségügyi dolgozók számára a fertőzöttek jobb diagnosztizálására.
„Elővigyázatosságból a prefektúrák és a regionális egészségügyi igazgatóságok megerősítik a vírus terjedését fékező intézkedéseket, például az oltások felgyorsításával, az egészségügyi előírások fontosságának hangsúlyozásával és a gyülekezések további korlátozásával” – jelezte a regionális hatóság.
Nincs ok aggodalomra
Steven Van Gucht belga virológus a Brussels Timesnak hangsúlyozta, hogy a laboratóriumok sokféle különböző tesztet használnak a vírus azonosítására, így előfordulhat, hogy egy-egy teszt bizonyos variánsokat nem vesz észre, de ez nem jelenti azt, hogy más tesztek ne tudnák kiszúrni. Szerinte a legrosszabb forgatókönyv szerint is annyi a teendő, hogy igazítani kell bizonyos típusú teszteken.
Az, hogy egy vírus mutálódik, és új variánsok jelennek meg, önmagában se nem váratlan, se nem probléma. A SARS-CoV-2 koronavírus esetében is a legtöbb eddig megismert mutáció ártalmatlan, nem teszi veszélyesebbé a vírust. A különféle variánsok töredékét jelenti csak a felfedezési helyük alapján emlegetett brit, dél-afrikai vagy brazil variáns.
Még további vizsgálatokra van szükség annak a megállapításához, hogy ez az új variáns hogyan reagál a vakcinákra és az antitestek jelenlétére. Addig is a breton variánst is abba a kategóriába sorolták, amelybe a világban eddig megjelent több ezer vírusváltozat többsége tartozik.