Kevesebb vakcinát tud szállítani az AstraZeneca az EU-ba

2021. március 14. – 11:19

frissítve

Kevesebb vakcinát tud szállítani az AstraZeneca az EU-ba
Fotó: Fred Tanneau/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken írta meg a Reuters egy nem nyilvános, március 10-i keltezésű dokumentum alapján, hogy az eredetileg vállalt vakcinamennyiség harmadát szállítaná csak az Európai Uniónak az AstraZeneca az első negyedévben.

Pascal Soriot vezérigazgató február 25-én azt mondta az Európai Parlamentben, hogy igyekeznek március végéig 40 millió vakcinát biztosítani, ehhez képest az új dokumentum alapján már február 24-én úgy becsülték, hogy csak 34 millióra van esély. Az eredeti szerződés 90 millió adagról szólt.

Az AstraZeneca nyilatkozatában azt mondta, csalódott, amiért az Európai Unióba a tervezettnél kevesebb COVID-19 vakcinát tud szállítani, de folyamatosan dolgoznak az ellátás felgyorsításán.

Elmondták, a vállalat korábban közölte, hogy a tervezettnél alacsonyabb gyártási kibocsátás miatt az európai ellátási lánc szállítási kapacitása a vártnál kevesebb, ennek a hiánynak egy részét a nemzetközi ellátási hálózatából történő vakcina szállításával akarják kompenzálni.

„A második negyedévben szállításra kerülő mennyiség fele, az első negyedévben pedig 10 millió adag kellett volna érkezzen a vállalat nemzetközi ellátási láncából. Sajnos az exportkorlátozások csökkenteni fogják a szállításokat az első negyedévben, és valószínűleg befolyásolják a második negyedévit is.”

A vállalat februárban kezdte meg a vakcina szállítását az EU-ba, és az a célja, hogy 2021 első felévében 100 millió adagot szállítson le, ebből 30 milliót az első negyedévben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!