Maszk nélkül is találkozhatnak egymással zárt térben a beoltottak Amerikában

2021. március 8. – 19:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai járványügyi hatóság, a CDC (Centers for Disease Control and Prevention) hétfőn kiadott ajánlása szerint a beoltott emberek akár zárt térben is találkozhatnak egymással maszk és távolságtartás nélkül. Sőt, olyanokkal is találkozhatnak, akik kevésbé vannak kitéve a fertőzésveszélynek: például az unokák meglátogathatnák a beoltott nagyszüleiket. Ugyanakkor a CDC továbbra is azt tanácsolja a beoltottaknak, hogy viseljenek maszkot, kerüljék a tömeget, és azonnal teszteltessék magukat, ha covidra utaló tüneteket észlelnek magukon.

A CDC adatai szerint az Egyesült Államok lakosságának mindössze 9 százaléka, körülbelül 30 millió ember kapta meg eddig a teljes védelmet nyújtó második dózist is. Az országban engedélyezett három vakcina közül kettő kétdózisú (a Janssen egydózisú vakcinája február 27-én kapott engedélyt). Az utolsó dózis beadásától számítva két hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy valaki hivatalosan is beoltottnak számítson az Egyesült Államokban. Egyre több beoltottban merült fel, hogy jár-e majd valamilyen előnnyel a vakcina, erre az igényre reagált a CDC most kiadott ajánlása is. (AP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!