Romániában is megjelent a koronavírus brazil mutációja – írja az MTI a közegészségügyi intézet (INSP) bejelentése alapján. Egy egészségügyi szolgáltató néhány napja pedig a dél-afrikai vírusvariánst mutatta ki két romániai páciensnél.
Az INSP-t a fővárosi Matei Bals járványtani kórház értesítette arról, hogy két, koronavírusos tüneteket produkáló, más betegségekben is szenvedő bukaresti páciensnél mutatta ki a SARS-CoV-2 vírus P.1.-es brazil mutációját. Egyikük egy 38 éves férfi, aki nem járt külföldön, és akiről nem tudni, hol fertőződött meg, a másik egy 57 éves férfi, akinek másik két kollégája is fertőzött volt, így feltételezhető, hogy tőlük kapta el a betegséget. A járványügyi vizsgálat még folyamatban van.
Romániában újra megerősödött a járvány, ami szakértők szerint az új, korábbinál fertőzőbb variánsok miatt van. A brit vírusvariáns már az egész országban közösségi szinten terjedhet, és meghatározóvá vált Románia nagyvárosaiban. Erről azonban nem rendelkeznek pontos adatokkal, mert csak néhány laboratóriumban, szúrópróbaszerűen végeznek úgynevezett szekvenciális tesztelést, amely alkalmas az új változatok kimutatására.
Az MTI szerint Ausztriában is megjelent a brazil mutáció, Salzburg városban is megtalálták A gyanú már a beteg két héttel ezelőtti pozitív koronavírustesztjénél felmerült, ezért tovább vizsgálták a levett mintát, és hétfőn beigazolódott, hogy ő az első osztrák, aki a brazil vírusváltozattal fertőződött meg.
Hogy hol kaphatta el a betegséget, nem derült ki, a férfi nem járt külföldön, és nem találkozott olyanokkal sem, akik szabadságról visszatérve esetleg átadhatták volna neki ezt a vírust.
A fertőzött férfi elkülönítését meghosszabbították, és mindenkinek, akivel találkozott, házi karantént rendeltek el. További esetekről nem tudnak a hatóságok.
„A brazil mutánssal fertőzöttek esetén fennáll a lehetősége az újbóli fertőzésnek, és még az sem egyértelmű, mennyire hatékonyak a különböző oltóanyagok a koronavírus ezen variánsával szemben.”
– nyilatkozott Hans Georg Mustafa, a salzburgi Medilab laboratórium vezetője.
Salzburg városa bejelentette továbbá, hogy a korábbi 10 napról 14-re emeli a hatóságilag elrendelt kötelező karantén idejét.
„Ugyan a brazil mutánssal fertőzött személyt sikerült maradéktalanul izolálnunk, a brit mutáns meghatározó jelenléte, mely már az összes fertőzés több mint 80 százalékát teszi ki, aggodalomra ad okot”
– indokolta a döntést Petra Juhász, a tartományi közegészségügyi hatóság igazgatója.
A brazil variáns gyorsabban terjed, mint a korábban ismert változatok, és néhány elbírálásra váró tanulmány szerint olyanok is elkapják, akik korábban már átestek a fertőzésen.