Mivel nyitva kell tartaniuk, soron kívüli oltást követelnek a bölcsődei dolgozóknak

2021. március 5. – 12:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A bölcsődei dolgozók országos szintű soron kívüli oltását várja a kormánytól a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, illetve a már jogszabályban rögzített rendszeres tesztelés tényleges, soron kívüli végrehajtását. A szakszervezet az MTI-nek azt mondta, hogy a fentieket a jövő hétfőn életbe lépő járványügyi szigorító intézkedések, illetve a bölcsődék nyitvatartása miatt várják el

„Az oltás biztosítása és a tesztelés a jelen helyzetben a bölcsődei dolgozók számára az állam kötelessége függetlenül attól, hogy a bölcsődék fenntartói jogait ki gyakorolja”

– hangsúlyozták. Közölték azt is, a 3 év alatti korosztályt nem tesztelik, pedig a gyerekek is hordozhatják a vírust, és meg is betegedhetnek.

Emellett a bölcsődei dolgozók a munkájukat nem másfél méteres távolságból végzik, hanem a gyermekek közvetlen testközelében, így a fizikai távolságtartás a bölcsődei nevelés és gondozás során lehetetlen. Az Európai Bizottság 2020 nyarán publikált oltóanyagokkal kapcsolatos stratégiájában az elsőbbséget élvező csoportba tartozók közé sorolta azokat a munkavállalókat, akiknek a munkájuk jellegéből adódóan nincs lehetőségük a fizikai távolságtartásra; a bölcsődei dolgozók is ebbe a kategóriába tartoznak – hívták fel a figyelmet.

A XVI. kerületi önkormányzat egy nappal korábban azt írta a Facebookon, hogy az óvodai és iskolai zárással párhuzamosan, március 8-tól április 7-ig bezárják a bölcsődéket, szükség esetén pedig kijelölt intézményekben biztosítanak ügyeletet. Kerestük az önkormányzatot, hogy Orbán Viktor péntek reggeli tájékoztatása ellenére változtatnak-e ezen a terven, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Úgy tudjuk, hogy a XV. kerületben is hasonló lépésre készültek, legalábbis az intézményeket már tájékoztatták egy esetleges zárás lehetőségéről, ám a kerületi, önkormányzati szóvivő tájékoztatása szerint hivatalos döntés még nem született erről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!