Hétfőtől tömegesen oltják az óvodai és iskolai dolgozókat Szlovéniában

2021. március 4. – 14:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőtől megkezdik az iskolai és óvodai dolgozók tömeges oltását Szlovéniában, a középiskolásokat pedig visszaengedik az iskolába. Az oktatás ún. C modell szerint zajlik majd: az osztályokat megfelezik, egyik héten az osztály egyik fele, a másik héten a másik fele jár iskolába, közben online oktatás folyik azok számára, akik otthon maradnak – írja az MTI.

Hatodik osztály fölött a diákok és tanárok számára is kötelező a maszk, ez alatt csak a tanároknak kell viselniük. Folytatódik az oktatási és nevelési intézmények dolgozóinak heti rendszerességgel történő tesztelése is. Ami pedig az oltást illeti, először az 50 évnél idősebbeket oltják be – jelentette be Simona Kustec oktatási miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. A 12 régióból kettőben, ahol jobb a járványhelyzet, a jövő héttől kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.

Szlovéniában csütörtökre 1019-cel 193 284-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 4 beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3878-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 511-en vannak kórházban, 86-an intenzív osztályon.

A jelek szerint Horvátországban is szeretnék engedélyeztetni a Szputnyik V-t: Andrej Plenković kormányfő a kabinet csütörtöki ülésén megerősítette, hogy a külügyminisztérium bekérte az orosz Szputnyik V vakcina dokumentációját ellenőrzésre, hogy a Halmed horvát gyógyszerügynökség ez alapján engedélyezhesse behozatalát.

Közben Belgiumban több ezer, felsőoktatásban tanuló diák gyűlt össze szerdán este Liege közparkjában, sajtóinformációk szerint ittak és buliztak. A diákok a jelen lévő újságíróknak adott nyilatkozataikban elmondták, úgy érzik, ki kell törniük az elszigeteltségből. Többen arról beszéltek, hogy kilátástalannak érzik jövőjüket. A rendőrség figyelemmel kísérte az egybegyűlteket, de nem avatkozott közbe a hatályban lévő távolságtartási és higiéniai szabályok megsértése miatt. A fiatalok éjfél körül, két órával a kijárási tilalom kezdete után távoztak a parkból, jelentős mennyiségű hulladékot hagyva maguk után.

A belga közegészségügyi intézet, a Sciensano csütörtöki statisztikái szerint a múlt héten enyhén, nem több mint 7 százalékkal emelkedett az új fertőzöttek száma, napi átlagban 2386 embernek lett pozitív a koronavírustesztje. Ugyanakkor a kórházi felvételek aránya 25 százalékkal volt több az azt megelőző hét adataihoz képest. A járványban elhunytak napi száma csökkent: 18 százalékkal kevesebb beteg lett a járvány áldozata február 22. és 28. között, mint az előző héten. A 11,5 millió lakosú országban eddig közel 425 ezer embert oltottak be koronavírus ellen, és közülük több mint 320 ezren már a második oltást is megkapták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!