Már a dél-afrikai variáns is megjelent Magyarországon

2021. február 26. – 12:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elsőként Nagy-Britanniában azonosított variáns mellett most már a dél-afrikai változatot is azonosították Magyarországon – írja sajtóközleményében a Neumann Labs, mely elsőként mutatta ki a dél-afrikai variáns jelenlétét egy hazai mintában a napokban.

Azt írják, eddig ez az egyetlen minta, amiben ezt azonosították a magyar diagnosztikai cég nemrégiben bevezetett PCR vizsgálatával, amely képes kimutatni a koronavírus újonnan megjelent variánsait. A sajtóközlemény szerint a vizsgálat eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei is megerősítették.

Míg az utóbbi hetekben a diagnosztikai laboratóriumban elvégzett vizsgálatok esetében a koronavírus-pozitív esetek felét – és az elmúlt napokban már az esetek 90%-át – a brit mutáns okozta, dél-afrikai vagy brazil variánst nem találtak, mostanáig. Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján azt mondta, a tegnapi napon mutatták ki a variánst, estére már a Nemzeti Népegészségügyi Központ számára, az ellenőrző vizsgálat után is egyértelmű lett, hogy biztosan a dél-afrikai változatról van szó.

Azt is mondta, hogy akárcsak a brit változat, a dél-afrikai is nehezebben kezelhető, mert ellenállóbb a vírus, és az antitestek kevésbé tudnak megküzdeni vele. „Ezért előfordulhat, hogy már korábban megfertőződött személy ezzel a variánssal újrafertőződhet. A pontos feltárása az esetnek még folyamatban van” – mondta Müller Cecília, ám megemlítette: azt már tudják, hogy a megfertőződött illető korábban olyan munkatársával érintkezett, aki Zambiában járt.

A szomszédos Szlovákiában egy héttel ezelőtt merült fel, hogy jelen lehet ott a dél-afrikai variáns.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!