Izraelben átadják a hatóságoknak azok adatait, akik nem oltatták be magukat

2021. február 24. – 21:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli parlament szerdán törvényben engedélyezte az egészségügyi minisztériumnak, hogy átadja a koronavírus ellen be nem oltottak adatait több hatóságnak – írja az MTI a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet alapján. Az adatokat csak azzal a céllal lehet továbbadni, hogy oltakozásra bíztassák az embereket.

A szerdán második és harmadik olvasatban is elfogadott új törvény lehetővé teszi, hogy az egészségügyi minisztérium bizonyos hivatalos szerveknek, köztük a helyi önkormányzatoknak átadja azoknak a személyes adatait, akik eddig elutasították a Covid-19 elleni oltásokat.

A törvény célja, hogy az önkormányzatok megismerjék azoknak az embereknek a nevét, személyi számát, címét és telefonszámát, akiket még nem oltottak be koronavírus ellen, vagy akiknek nem adták be időben a második dózist.

A törvényjavaslatot harmadik olvasatában 30 honatya szavazta meg 13 ellenében. A törvény három hónapos időszakra engedi át a helyi hatóságoknak, az oktatási minisztérium főigazgatójának és a népjóléti minisztérium tisztviselőinek az információkat, hogy felvegyék a kapcsolatot a be nem oltottakkal, és oltakozásra kérjék őket.

„Az információkkal való visszaélés megakadályozása érdekében a törvény előírja, hogy a továbbított információkat kizárólag az immunizálás ösztönzésére vehetik igénybe, és tiltják az adatok bármilyen más célú felhasználását” – szögezte le a kneszet közleménye. Az információkat átvevő tisztségviselőknek titoktartási megállapodást kell aláírniuk, és az adatokat legkésőbb a kézhezvételtől számított 60 napon belül törölni kell.

A vitatott törvény ellen tiltakozott a baloldali liberális Merec párt és a szociáldemokrata Munkapárt, mert az szerintük megsérti az emberek magánszféráját a róluk számontartott egészségügyi információ kiadásával. Érvükkel szemben az élet védelmének fontosságára hivatkoztak a törvényt támogató jobboldali – kormányzó – Likud párt képviselői.

Az Izraeli Közegészségügyi Orvosok Szövetsége levélben figyelmeztetett arra, hogy a jogszabály rövid és hosszú távú károkat okoz a helyi hatóságoknak, mert aláássa a bizalmat, miközben a belőle fakadó előny korlátozott és megkérdőjelezhető.

Az országban március 23-án két éven belül negyedszer tartanak parlamenti választásokat, amelyekre a Likud párt élén álló Benjámin Netanjahu miniszterelnök elsősorban a lakosság sikeres beoltásával kampányol.

A mintegy 9,3 milliós Izraelben eddig 4 539 719 embert oltottak be egyszer, és 3 151 171-et már kétszer a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. A 70 évesnél idősebbek több mint 90 százaléka már legalább egy adagot megkapott a vakcinából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!