Víruskutató szerint a kínai vakcina jobban véd a különböző vírusmutációk ellen

2021. február 22. – 22:54

frissítve

Víruskutató szerint a kínai vakcina jobban véd a különböző vírusmutációk ellen
Fotó: Mónus Márton/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A kínai vakcina nagyobb valószínűséggel véd a különböző vírusmutációk ellen Rusvai Miklós víruskutató szerint, írja az MTI.

A szakember azt mondta, a különböző modellszámítások szerint a koronavírus dél-afrikai mutánsa esetében nagyjából 5-8 százalékot kell levonni a jelenleg ismert vakcinák hatékonyságából. A kínai vakcina pedig azért előnyösebb, mert az a vírus valamennyi fehérjéjét tartalmazza, így valószínűbb, hogy véd a különböző mutációk ellen.

Rusvai Miklós úgy látja, a koronavírusos esetek számának növekedését nem a szabályokat megszegők okozzák, hanem az új típusú vírusmutánciók. Azt is elmondta, hogy a koronavírus-fertőzés sokkal veszélyesebb, mint bármelyik vakcina, illetve elmondta, hogy azok is elkaphatják a vírust, akik már beoltatták magukat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az oltásnak köszönhetően fertőződés esetén sokkal kevesebb vírus termelődik a szervezetben, így az nem jár súlyos megbetegedéssel, halállal, ráadásul kevésbé valószínű a fertőzés továbbadása is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!