Vakcinákkal és két pásztorral fizethetett Izrael Szíriának egy izraeli nő szabadon engedéséért

2021. február 20. – 18:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael koronavírus-vakcinával és két pásztor szabadon engedésével fizethetett Szíriának egy izraeli nő szabadságáért – írja helyi források alapján a Guardian. A forrásaik nem tudták megmondani, hogy mennyi oltóanyagról van szó, ahogy azt sem, hogy az ország a saját készleteiből merít-e az alkuhoz, amit Oroszország közvetítésével ütöttek nyélbe.

Barak Ravid újságíró szerint 1,2 millió dollár (350 millió forint) értékű Szputyik V vakcinát vett Izrael az oroszoktól Szíriának.

Benjamin Netanyahu pénteken jelentette be, hogy sikerült megbeszélni a nő hazaengedését, de a sajtó úgy írt az ügyről, hogy az állami cenzorok nem engedik egy, a lakosság számára felkavaró részlet közzétételét. Azonban ahogy az ügy egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kapott, a hatóságok feloldották a cenzúrát.

A Haaretz szerint a miniszterelnök azért akarta elkerülni, hogy kiszivárogjon a hír, mert az izraeli jobboldal nem örülne, ha állami pénzből kapnának arab országok lakói oltásokat. Más, túszul ejtett állampolgárok családtagjai ezek után kérhetik majd a kormányfőt, hogy vakcinákkal vásárolja meg szeretteik szabadon bocsátását. Más izraeli újságok szerint Oroszország sem akarta, hogy a hír kiszivárogjon. A szír állami média koholmánynak nevezte a vakcinadiplomáciáról szóló híreket.

A Times of Israel szerint a 25 éves nő február másodikán lépte át a határt egy olyan területen, ahol gyenge a megfigyelés és a kerítés. Elvileg folyékonyan beszél arabul, és nem ez volt az első eset, hogy átszökött egy környező országba. A hatóságok szerint már kétszer megpróbált bejutni a Gázai övezetbe – egyszer szárazföldön, egyszer egy tutajjal –, és egyszer Jordánba is megpróbált átjutni. A katonaság vagy a rendőrség eddig mindig megállította.

„Meg kell várnunk, hogy egy nő átjusson Gázába, hogy a helyieket beoltsák”

írta péneken a Twitteren az izraeli törvényhozás egyik arab kissebségi képviselője, Ahmad Tibi.

Sokak a poszt alapján azt gondolták, hogy a szabadon engedett nőre utal, így arra következtettek, hogy a kormány vakcinákkal is fizetett.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!