Humán kísérletben, egészséges fiatalokon vizsgálják, hogyan fertőz a koronavírus

2021. február 17. – 13:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kilencven gondosan kiválasztott, 18 és 30 év közötti felnőttet keresnek ahhoz a humán vizsgálathoz, ami néhány héten belül indul az Egyesült Királyságban, és amelynek során koronavírussal fertőzik meg a résztvevőket, majd kontrollált környezetben folyamatosan monitorozzák őket. A The Human Challenge néven futó vizsgálat az etikai jóváhagyást is megkapta. A kutatás során a szakemberek arra is próbálnak majd rájönni, hogy mi az a legkisebb mennyiség a vírusból, ami képes megfertőzni a másik embert, illetve vizsgálják majd azt is, hogyan adódik át egyik emberről a másikra, továbbá a szervezet immunreakcióját is követik, írja a BBC.

A kutatáshoz azt a variánst használják majd, ami a múlt évben terjedt az országban, nem pedig azt, amit a közelmúltban fedeztek fel. A kutatók azt remélik, hogy a vizsgálatok révén alaposabban megismerhetik a vírust, és az eredményeket a vakcinafejlesztésekben is felhasználhatják. Azt kérik, az érdeklődők keressék fel a UK Covid Challenge weboldalt. A tanulmányhoz a brit kormány is segítséget nyújtott: mintegy 33,6 millió fonttal, vagyis kb. 13,8 milliárd forinttal támogatják a projektet. A folytatásban azokat is vizsgálják majd, akiket már beoltottak.

A humán kísérletek nem példa nélküliek a tudományban, használták a kolera vagy az influenza vizsgálatakor is – írja a Guardian.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!