Több mint nyolcvan éve nem volt ekkora hó Athénban, leállt a város

2021. február 16. – 14:23

frissítve

Több mint nyolcvan éve nem volt ekkora hó Athénban, leállt a város
A hatóságok azt kérik, hogy aki teheti, maradjon otthon – Fotó: Aris Messinis / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Helyenként 30 centiméteres hótakaró borította kedden Athént, a tömegközlekedés megbénult, a felsővezetékekre dőlt fák miatt pedig néhány kerületben megszakadt az áramszolgáltatás és a koronavírus elleni oltókampányt is fel kellett függeszteni – írja az MTI.

Több hírügynökség is megjegyezte, hogy szokatlan látványt nyújtott a hófedte görög parlament és a Szintagma tér, az Akropolisz, illetve Athén óvárosa.

A havazás miatt felfüggesztették a kompjáratokat a szigetekkel, illetve Athén és a regionális repülőterek közötti légi közlekedést, Görögország fő autópályáját pedig szakaszosan lezárták a hótömegek miatt.

A tűzoltóság szóvivője szerint több mint 600 segélykérés érkezett be hozzájuk a hárommillió lakosú város térségéből. A közszolgálati televíziónak azt mondta, hogy a legtöbb telefonhívást kidőlt fák, illetve autóikban rekedt, mentést kérő emberektől kapták, de voltak veseelégtelenségben szenvedő páciensek, akik segítséget kértek, hogy eljuthassanak a létfontosságú dialízisre.

Motoros Athénban – Fotó: Louisa Gouliamaki / AFP
Motoros Athénban – Fotó: Louisa Gouliamaki / AFP

Az oltási kampányt felfüggesztették, de a tűzoltóság emberei segítettek az orvosoknak és az egészségügyi személyzetnek, hogy eljuthassanak oda, ahol szükség van rájuk, illetve az elektromos művek dolgozóinak, hogy eljuthassanak a megrongálódott elektromos póznákhoz a nehezen megközelíthető térségekben. Értesülések szerint több helyen is szünetelt az áram- és vízszolgáltatás Görögország központi részén.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök a katasztrófavédelem vezetőivel egyeztetett a bajba jutott, illetve a hó miatt külvilágtól elszigetelt települések lakóinak megsegítéséről. Mint mondta, ilyen mértékű hóesést még nem tapasztaltak.

Egyes szakemberek feltételezései szerint 1934 óta nem volt ilyen heves havazás Görögország központi részén.

Az ország északi hegyeiben gyakran esik hó, ami viszont ritka látvány a fővárosban, különösen a heves havazás. Meteorológiai előrejelzések szerint mostani fagypont körüli hőmérsékletet csütörtökön hirtelen beálló 14 Celsius-fokos hőmérséklet fogja váltani.

Az Időkép szerint „a rég nem látott mértékű havazás a térségbe érkező hideg légtömeg és a melegebb tengerfelszín miatt jött létre. Az alsóbb légrétegeket a tengervíz felmelegítette, vízgőzt adott le, majd a labilizálódás miatt az alsó légrész felemelkedett, felhőképződés indult. A szél alatti (lee) oldalon, azaz a hűvös szárazföldön, ezután hó formájában hullott ki a csapadék.”

Athénban és az ország más részeiben karantén van hatályban. Az iskolákat és a nem létfontosságú cikkeket árusító üzleteket bezáratták a fertőzöttek számának megugrása miatt. Emellett éjszakai kijárási tilalom van életben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!