Hidegrázás, étvágytalanság és izomfájdalom is jelezhet Covid-fertőzést

2021. február 10. – 15:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A lázat, a száraz köhögést és a fáradtságot sorolja a leggyakoribb tünetek közé az Egészségügyi Világszervezet a koronavírus-fertőzés esetében, de a tünetek között szerepel még egyebek mellett a hasmenés, a szaglás és ízlelés elvesztése, az ujjak vagy lábujjak elszíneződése és a kiütés is. A Sky News most az Imperial College London REACT tanulmányára hivatkozva azt írja, hogy az egészen tavaly júniustól múlt hónapig tartó, több mint egymillió embert érintő tesztek és kikérdezések szerint a tünetek ugyan akár életkoronként is eltérhettek, de a hidegrázás például az összes korcsoportnál jellemző tünet volt (már akinek volt, a megkérdezettek 60 százaléka ugyanis tünetmentes volt.)

Meglepő lehet, de a fejfájásra leginkább az öt és tizenhét év közöttiek panaszkodtak, náluk ugyanakkor kevésbé jelentkeztek a klasszikus tünetek, így a köhögés vagy a láz is. Étvágytalanságot főként 18–54 év között, illetve 55 év felett, izomfájdalmat pedig 18–54 éves korcsoportban találtak leginkább. A kutatók szerint a Magyarországon is megjelent brit variáns kevésbé okozza az ízlelés vagy szaglás elvesztését, miközben emelkedett a tartós köhögést tapasztalók száma.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!